( A teljes anyagot doc formátumban letöltheti itt )
A REINKARNÁCIÓ és ÖNMEGVÁLTÁS
keresztény szemszögből
Gál Péter
Részlet a New Age keresztény szemmel c.
könyvből, amely megrendelhető a következő elérhetőségeken: Tel/fax: +36 72 498-719 , Web:
http://www.pphf.hu/lampaskiado/
A REINKARNÁCIÓ
hite s ennek a hitnek a terjesztése a New Age egyik fontos eszköze.
A lélek minduntalan új testben történő „leszületésének”
tanát egyre több megkeresztelkedett ember veszi át akkor, amikor egy-egy New Age
csoporttal, egy-egy természetgyógyásszal kapcsolatba lép, az említett
tanfolyamokon részt vesz, az okkultista irodalomba beleássa magát (Édesvíz
Kft.). Rögtön feltehetjük a kérdést, hogy kik is azok, akik oly könnyen
magukévá teszik ezt a vallási gondolatot, amelyet az „Új Kor” előtt csak a
keleti vallásokról szóló írásokban láthattunk? Azok, akik esélyt látnak benne
elrontott vagy boldogtalan életük újrakezdésére. Azok, akik sajnos nem ismerték
meg komolyan és részleteiben a kinyilatkoztatást, nem fogták fel teljességében
Jézus üzenetét, nem egészen adták át magukat Jézus Krisztusnak és az Ő Lelke
vezetésének, például a keresztségük megújításában, a bérmáláskor, vagy később,
akik ennélfogva nem is tudják átélni és tudatossá tenni a feltámadás
egyedülálló hitét, vigaszát és örömét. De a reinkarnáció tanát sem gondolták
végig, mert ha megtették volna, Gandhival együtt „elviselhetetlen
tehernek” tartanák.
A keresztény hit ellene mond a reinkarnáció
tanának, olyannyira, hogy a kettőt nem lehet egyszerre hinni.
Hitünk középpontja ugyanis Jézus halála és
feltámadása. Azért osztozunk vele életében, hogy a halál után részesülhessünk
feltámadásában is.
Már az ószövetségi kinyilatkoztatás világosan
beszél a halállal kapcsolatban: „Mint felhő tovaszáll, eltűnik a távolban,
nem tér az vissza, akit az alvilág elnyelt. Házába sem mehet soha többé vissza
és otthona nem látja soha viszont” (Jób 8,9-10).
„A holtaknak soha többé nem lesz részük abban,
ami a nap alatt végbemegy...” (Préd
9,6b).
„Az ember gonoszságában megölheti ugyan a másik
embert, de az élet elszállt leheletét nem hozhatja vissza, és az alvilágba
sorolt lelket nem szabadíthatja ki” (Bölcs
16,4).
„Nemde
egy élete van annak, aki testből és lélekből áll?”
(Malakiás 2,15a).
Már
Izajás is a testi feltámadás öröméről beszél: „Életre kelnek majd halottaid,
és holttestük feltámad” (Iz 26,19),
Az
Újszövetségben a Zsidókhoz írt levél röviden és pontosan foglalja össze a
keresztény hit lényegét arról, hogy mi történik a halálban: „Az ember
számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen
része” (Zsid 9,27).
A
szegény Lázárról szóló példabeszédben Jézus kifejti, hogy a halál utáni sorsunk
szorosan összefügg azzal, hogyan valósítottuk meg Isten akaratát, elsősorban a
szeretetet, de az ennek nyomában bekövetkező állapot odaát, az örök életben
végérvényes, igazságos és megváltoztathatatlan, s onnét a földre nem térhet
vissza senki (Lk 16,19-31).
„Akik
jót tettek, feltámadnak az örök boldogságra, akik gonoszat tettek, feltámadnak
az örök kárhozatra” - mondja az Úr
(Vö. Mt 25, 31-46).
Fontos
számunkra a nagy jelentőségű párbeszéd, amit a jobb latorral folytatott
Jézus. Az ő mondata: „még ma velem leszel a Paradicsomban” - teljes
egészében tagadja az újra leszületés szükségességét. Hiszen ennek a bűnös
kivégzettnek a reinkarnáció értelmében igazán szüksége lenne az újabb földi
életekre.
Az
újabb és újabb testet öltést a hinduista „karma” törvénye szerint az
elkövetett bűnökért való földi bűnhődés kényszerűsége kívánná meg.
Jézus mégsem ezt írja elő a jobb latornak, hogy egy alacsonyabbrendű állatnak,
vagy esetleg egy kitaszított és beteges embernek a testében születve szenvedje
le tetteinek „karmáját”, hanem a mennyország feltámadt életét adja neki rögtön
a megbocsátás nagy isteni ajándékának jegyében.
A balga szüzek is hiába kopogtatnak már, a vőlegény megérkezése után eldőlt és
lezárult a menyegzőn való részvétel kérdése (Mt 24,1-13).
Kizárja a reinkarnáció lehetőségét, ahogyan szent Pál apostol felsóhajt egyszer, hogy bárcsak hazatérhetne az Úrhoz; majd elmondja, hogy a tettek megítélése és
jutalmazása Krisztus ítélőszéke előtt lesz, nem pedig egy újabb földi testben: „Mindnyájunknak
meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja,
amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e” (2
Kor 5,8-10).
Az újraszületés felfogása összeegyeztethetetlen
a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás alapján felismert emberképünkkel is. Az
ember hitünk szerint Isten képmása, szabad akarattal, személyi méltósággal
rendelkezik. Személye teljesen egyedi, vagyis nem ismételhető meg, nem is
helyettesíthető, nem folyik át egy másikba (mint ahogyan ez az amőbák esetében
történhet...). Az állatok egyediségét a faj jelenti, az egyes állat valójában
és a tudomány szemében nem külön „egyéniség”, az ember azonban az. Ebben az
emberi személyiségben a test és a lélek szoros egységet alkot, nem úgy, mint az
ókori és a keleti pogány vallások felfogásában. Az utóbbiak szerint, a
reinkarnációs gondolat jegyében az emberi test csupán a lélek burka, sőt
börtöne.
Az
egyes ember a mindennapi életben ösztönösen, sőt jogi védelmet is felhasználva
tiltakozik az olyan törekvések ellen, hogy például valakit lecseréljenek,
összetévesszenek, lényegileg helyettesítsenek másokkal, csak beleegyezésével
helyettesítheti az embert más személy olyan ténykedéseiben, melyek
személyiségének középpontjához, lényegéhez viszonyítva külsőbbek (például egy
munkahelyi feladat megoldása), de nem helyettesítheti őt a belsőbb dolgokat
érintő megnyilvánulásaiban (például szeretetkapcsolatok). Hogyan lehetséges
tehát az, hogy a személyiség egy következő születés kedvéért megszűnjön, és
egyik „összetevője”, a lélek (mondjuk) beleolvadjon egy másik személyiségbe? Ha
ez lehetséges volna, akkor nem beszélhetünk valójában az ember
személyiségéről, sem egyediségéről a maga nemében.
„A
test és lélek megkülönböztetése nem
vezethet ahhoz az elképzeléshez, hogy az ember két, előzetesen létező
komponensből tevődik össze utólag; ahhoz sem, hogy a lélek lényegében már maga
az ember” - állapítja meg a német teológus, Augustin Schmied. [1]
Jézus
testben való feltámadásával a test-lélek egységét és a test örökre szóló
megdicsőülését mutatja be. A feltámadt, test jelzi változatlan
önazonosságunkat. A feltámadáskor kinyilvánult, hogy ugyanaz a jézusi test
támadt fel és jelent meg, amelyiket keresztre szögeztek, amelyik meghalt.
Ugyanez érvényes minden ember feltámadására is.
A feltámadás tanításából kiderül számunkra, hogy
Isten nem valamilyen tévedésből alkotta a testet, s a test nem megvetendő,
hanem ezt is, sőt az emberi testben a teremtett anyagot is megdicsőíti Isten a
megváltás nyomán: „A mi hazánk a mennyben van: Onnan várjuk az üdvözítőt is,
Urunkat, Jézus Krisztust. Ő ...átalakítja gyarló testünket és hasonlóvá teszi,
megdicsőült testéhez” (Fil 3,20-21).
A
feltámadt ember számára nem csupán valami lelki célbaérkezés történik, hanem „majd
Jézus élete is nyilvánvaló lesz testünkön” (2 Kor 4,11).
Az
egyetlen földi élet során az ember megmaradó egyedi természetében képes
önállóan megnyílni Isten és mások személye, sőt a világ felé. Ez az
egyediség az alapja az erkölcsi cselekvésnek. Így, éppen személyi méltósága
és önállósága révén válik értékessé és értelmessé az odafordulása mások felé,
közösségalkotása más személyekkel.
A
lélekvándorlás, újraszületés eszméje
az egységszemlélet, illetve a panteizmus, a ciklikus gondolkodás tanával
függ össze. Éppen ez az elmélet világosan megmutatja, hogy eme alapállás
szerint nincs biztosítva az emberi személy függetlensége, méltósága,
sérthetetlensége, és ugyanígy nincs biztosítva annak az istenségnek a magasabb abszolút - isteni mivolta sem, akibe az alsóbbrendű testeket megjárt lélek
szinte ugyanúgy olvad bele, mint ahogyan lakója volt egy giliszta vagy egy
tehén testének. E panteista lélekvándorlási „eszménnyel” szemben valljuk,
hogy „a lelkünk nem része egy minden ember fölött álló és mindnyájunkban közös
valaminek, hanem lényegesen önálló valóság (substantia), amely azonban csak a
testtel együtt tud önállóan működni”. [2]
Azt
kérdezzük: Miféle vigasz, miféle boldogság az, hogy kikerülök majd - ki tudja,
mikor -, az állítólagos „örök” körforgásból és eggyé válok valamivel,
beleolvadok valami egyformaságba? Úgy maradunk válaszolatlanul ezzel a
kérdéssel, mint a költő, aki leírja: „nem vígasztal, hogy síromon egykor majd
szép virág terem”. Ez az egységtan nem sokban különbözik az ateista, hitetlen
gondolkodástól: a marxisták szerint testem molekulái a halál után
visszakerülnek a végtelen, egységes anyagvilág névtelenségébe, személyiségem
pedig megszűnik...
A
reinkarnáció követői azzal érvelnek, hogy
az egyik testből a másikba költöző lelkek állandó lelki fejlődésben vannak,
„tisztulniuk kell”... Azt állítják, hogy egyetlen emberi élet nem elég a
tökéletesség megszerzéséhez, ezért van szükség újraszületésre. Tisztulni való
van, s az egy élet valóban nem látszik elegendőnek, de hozzá kell tennünk, sok
élet sem elég, oly magas az ember tökéletességi eszménye, s oly nagy az, amire
mint üdvösségre, az embert Isten meghívta. Ha az emberben nincs meg az a belső
képesség, hogy egy élete során a tökéletességre eljusson, akárhányszor születik
újra, ezt a képességet mindannyiszor nélkülözni fogja.
Az
evolúciós szemléletet, amit a New Age
egésze hirdet, a reinkarnáció-tan egyik érvének tartják, merthogy állítólag e
kettő összhangban van. „Elegendő arra utalni, hogy a természettudományos
fejlődéselmélet egyáltalán nem támasztja alá azt a felfogást, hogy az ember
tulajdonképpeni énje már a megtestesülések előtt adva van... Még a modern
genetikára sem hivatkozhat az, aki az antropozófiával feltételezi, hogy
az öröklés csak a szervek anyagát határozza meg, miközben a formaadó elemek
mind az újra megtestesülő énből, vagyis az érzékfölötti világból keletkeznek,
illetve «származnak». Az evolúció, amiről az antropozófiai irodalomban (és a
reinkarnációs elméletekben) szó van, végül is ezoterikus fogalom, amely aligha
hozható kapcsolatba a voltaképpeni tudománnyal.” [3]
A
reinkarnációt terjesztők érvei közt szerepelnek a spiritiszták állítólagos
tapasztalatai, melyek szerint a médiumokon keresztül a megjelent szellemek
beszélnének több életükről. Amint későbbi részletezésünkben a spiritizmussal
kapcsolatban látni fogjuk, tény, hogy ezek az állítólagos szellemi közlemények
egymásnak ellentmondóak.
Még
gyakrabban hivatkoznak a hipnotikus tapasztalatokra, hipnózisban
történt „visszaemlékezésekre”. Terjedőben van a „regressziós hipnózis”: egyre
többen eleve azért hipnotizálnak, hogy páciensüket visszavezessék „korábbi
életeibe”, hogy hipnotikus állapotban ezeknek színes epizódjait hallhassák és
bizonyítékként használják, illetve titkokat ismerhessenek meg. Több mai
okkultista közül pl. José Silva is sok ilyen regressziós hipnózist
végzett. Mindezt nem ritkán „gyógyító” szándékkal teszik, köztük
pszichológusok, pszichiáterek.
Az
ilyen „visszaemlékezések” hitele először is igen nehezen ellenőrizhető. Az „emlékek”
feltárulása gyakran pszichológiai alapon is megmagyarázható. A
hipnotikus állapotban sem lehetetlen az emberi elme meglepő, fantáziadús
működése, az álomhoz hasonlóan. Másodszor, amint egyes parapszichológusok is
lehetségesnek tartják, megtörténhet valamilyen telepatikus információfelvétel
is, vagy a hipnotizőr akaratátvitele folytán „sikerül” „régmúltak”
képeinek összeállítása. Azon ritka eseteknél, melyeknél csakugyan igazolódik
valamely emlék közlése, az egyik magyarázat az, hogy valóban tudatosulhatnak a
kisgyermekkor benyomásai, elfeledett érzelmei, képei, melyeket az elme még
ki is színezhet, kiegészíthet, torzíthat.
Néha
demonstrálják, hogy a visszaemlékezés megfelel a páciens élete előtti kornak,
sőt olyan helységnek, ahol nem is járhatott. Ugyanígy bizonyítanak néhány „spontán
tudást” is, amikor pl. kisgyermekek előállnak, hogy „korábbi időkben élt
személyek reinkarnációi”. (Lásd: Jan Stevenson kutatásait a Unversity of Virginia-n).
Ezekhez azt kell hozzátenni, hogy a hipnotizált állapotban, a transzállapotokhoz
hasonlóan, lehetővé válik valamilyen démoni zavarás belépése is.
Saját tapasztalatom hozzásegített ezek
megértéséhez: egy démoni megszállottság állapotában lévő szenvedőnél egy
pillanatban valószínűtlennek ható, régi történeteket, képeket kezdtünk hallani
az öntudatlan állapotba zuhant embernek a szájából, s ezeket a mesélő hang a
családtagjai múltjaként konferálta. A spontán felbukkanó emlékezés és a
regressziós hipnózis (nem veszélytelennek tartott) módszere által „beszerzett”
igaz történeteket ilyen démoni sugallatoknak tartom, amikor szó sincs
reinkarnálódott lélekről, csupán egy család múltjának bizonyos mozzanataira
emlékező kósza kísértőről - mint ahogyan ő a spiritizmus eseteiben is működik.
Ilyen magyarázatot a „Theologie der Gegenwart” folyóirat főszerkesztője, dr.
Augstin Schmied is lehetségesnek tart: „...az empirikus adatok esetleg a
«megszállottság» «jóindulatú» formájára (...) utalnak.” [4]
Az újraszületés érvelői újra és újra lelkesen
állítják, hogy mindig, minden vallásban megvolt ez a tanítás. Az ilyen
állítások vallástörténetileg teljesen hamisak. Csak utalunk arra, hogy a „primitívnek”
nevezett vallási formák közt mennyire hiányzik, vagy hogy mekkora a különbség
az egyiptomi tanítás és az indiai lélekvándorlás-elmélet között, sőt, még az
újabban Amerikában, Európában terjesztett felfogás sem felel meg az eredeti hinduista
változatnak. Ezt a többször idézett Waldrich is tanúsítja.
Ugyanilyen
bátorsággal és körültekintés nélkül írogatják le (ld. Hernádi Gyula külön
kötetét) a demagóg és egymástól átvett szövegeket arról, hogy a reinkarnáció
megvolt a Bibliában, hogy ezt vallotta a kereszténység és az egyházatyák: Azok
közül a szentírási helyek közül, melyekre a reinkarnációban
hívők hivatkoznak, fontosak a Mk 9.11-13-ban leírtak. Azt állítják,
mintha Jézus szerint Illés Keresztelő Jánosban inkarnálódott volna. Jézus
azonban nem beszélt erről, mert:
1.)
Azonosult némileg a korabeli népies zsidó hittel, amely szerint a Messiás
eljövetelét meg fogja előzni Illés eljövetele. A zsidó hitben élt a korporatív
személy (megtestesítő személy) hite, aki Isten választottja, és aki vagy Isten
akaratát képviseli, vagy a választott népet, vagy az emberiséget, vagy mindegyiket.
Ilyen szereplők a Bibliában Ádám és Éva, Mózes; Dávid király, Illés próféta,
és a várt Messiást is részben ilyen korporatív személyiségnek képzelték. A korporatív
személyek közt kapcsolatot éreztek, őket összetartozóknak, részben
felcserélhetőnek is hitték, egymás és a Messiás előképének tartották őket,
szerepüket a Messiás, a messiási idők előkészítésében jelentősnek tartották. Innen
volt az, hogy a Keresztelőnek a személye könnyen emlékeztette őket Illésre.
Jézus sem gondolt olyasmit, hogy Illés lelke újra leszületett volna Jánosban,
hanem arra céloz, hogy az új nagy prófétán, korporatív személyiségen ugyanaz a prófétikus
karizma, kenet jelent meg, amely már Mózest is, majd Illést felkente
küldetésére. Ugyanígy erre a megtestesítő, képviselő személy-felfogásnak a
meglétére utal a korabeli zsidó gondolkodásban az Adám-Krisztus párhuzam
felállítása a Római levélben, vagy Krisztusnak, mint az új Mózesnek a
bemutatása a Zsidó levélben. E felfogásban tehát nem újraszületési hit volt,
hanem a kiválasztottság egyfajta átadódásának, szukcessziójának, az előképek
beteljesítésének a hite volt jelen (vö. Zsid 9,18-24). Jézus tehát arra mutat
rá, hogy Illés előképe, Illés „típusa” beteljesedett Keresztelő Szent János személyében,
ezért eljött a várt messiási idő, többek között annak a jövendölésnek a
teljesedésével együtt, amelyben Malakiás próféta hirdeti Illés újraelküldésével
a megtérés szükségességét (Mal 3,23-24).
2).
A 2 Kir 2, 1-18 szerint Illés próféta nem halt meg, hanem elragadtatott, így újra
nem is születhet (csak olyan valaki, aki már meghalt). Illés messiásjelző
visszatérését várta a Jézus-korabeli zsidó hit, másoknak a „visszatérését” vagy
„leszületését” azonban nem várták.
A
másik ige-hely a Mt 17,1-13. Eszerint
a táborhegyi megdicsőüléssel kapcsolatban sem hozható össze Illés és a
Keresztelő reinkarnációs kapcsolata, hiszen a Keresztelő már meghalt, és nincs
olyan elmélet, mely szerint egy lélek „az előző életének” alakjában jelenik
meg. [5]
A jelenet leírásakor „egyik evangélista sem nevezi őt (Illést) Jánosnak”, pedig
a szinoptikusok mindhárman leírták. [6]
A
harmadik idézett leírás, a Jn 3.1-18, szereplője,
Nikodémus a kérdésével bizonyítja azt, hogy a korabeli zsidóság hitében nem szerepelt
a reinkarnáció: „Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” A
görög eredeti szövegben lévő „anothen” szónak az egyik jelentése: felülről.
Ebben az esetben Jézus a „felülről való születésről” beszél, azaz a felülről
jövő Szentlélek által új élete lesz az embernek. Tehát a mondanivaló a
keresztségről szól. Annál is inkább, mivel a 31. versben újra ezzel a szóval
beszél magáról, mint „felülről jöttről”. [7]
A
vakon született esete; Jn 9,1-41.: ”Mester, ki vétkezett, ez, vagy a
szülei, hogy vakon született?” Az Ószövetség alapján a korabeli zsidó hitben
élt annak a tudata, hogy lehetséges a nemzedékről nemzedékre szálló áldás, vagy
átok (vö. MTörv 28,46). A kortársak azonban ezt, mint sok egyebet, mereven és
automatikus, determinista módon hitték, azt gondolták, hogy minden betegségnek
valamely bűn, vagy az ősök bűne az oka. Az Úr Jézus ezt a formális és félelmes
hitgörcsöt akarja feloldani. A mondatrészt, hogy „ő vétkezett” a születése
előtt, magyarázza az a zsidó felfogás, mely szerint az ember valahogyan már
anyja méhében is vétkezhet (vö. Zsolt 51,7); ehhez a kérdésükhöz tehát nem
kellett előző életet feltételezniük.
A
legkülönfélébb és jellemzően egymásnak ellentmondó zsinatokat és időpontokat
közlik arról, hogy mikor „törölték a Bibliából” ezeket a szövegeket. Hernádi
Gyula „ötödik, konstantinápolyi ökumenikus zsinatról” tud, melyet 553-ra
helyez, amikor szavai szerint „Jusztiniánusz császár a pápa és más egyházi
méltóságok beleegyezése nélkül” töröltette a reinkarnációt,[8] a reikis Kun István pedig azt írja: „a reinkarnáció tényét, amit, mint tudjuk a
kereszténység törölt 553-ban, a II. Konstantini (sic!) zsinaton. Mivel
akkor kiátkozással járt a reinkarnáció további hirdetése és vallása, így az
emberek lassan leszoktak róla. [9]
Az egészből egyedül az évszám fed valamit, és a „II.”, mert sem „Konstantini”
zsinatról nem tudunk, sem arról, hogy bármely keresztény zsinat törölte volna a
reinkarnációt. Nem törölte két oknál fogva: mert szó sem volt róla, és mert a
kereszténység sosem hitte: Annak, hogy ez nem szerepelt a keresztény hitben, éppen
az a bizonyítéka, hogy egyetlen döntés, dokumentum sem született, íródott
ellene, egyetlen vitapont nem merült fel az egyházon belül róla, annyira
érdektelen volt. 553-ban valóban volt egy zsinat, de az Konstantinápolyi zsinat
volt. Reikis szerzőnk bizonyára azt olvasta össze, amit én is találtam egy
harmadik reinkarnációs írásban, mely így szólt: „A niceai zsinaton Nagy Konstantin
császár töröltette a reinkarnációt”... A niceai zsinat (325) menetét és
döntéseit jól ismerjük; szó sem esett a reinkarnációról.
Az egyházatyákra hivatkozó reinkarnációsok
valószínűleg őket sem olvasták végig ógörögül vagy latinul, mert ha megtették
volna, akkor idézhettek volna legalább egyetlen kis passzust valamelyiküktől,
ilyen idézetet azonban én még nem találtam a terjedelmes New Age irodalomban. A
reinkarnációban hívők részéről illő lenne az, hogy bizonyítsák állításukat,
mely szerint az egyházatyák hittek volna a lélekvándorlásban. Ha már nem
olvassák az atyák irodalmát, elegendő lehetne, hogy kézbe vegyenek néhány
dogmatörténeti kézikönyvet, melyek bemutatják, hogy ennek a teóriának
valójában nincs története az első századok egyházi irodalmában. A 254 körül
meghalt Órigenészről mondják szívesen, hogy vallotta a reinkarnációt.
543-ban egy helyi konstantinápolyi zsinaton 9 tézist fogalmaztak meg, melyek
valóban az ő tanai felett is ítéletet mondtak ki, egészében azonban inkább az órigenistáknak,
vagyis a nagy egyházatya késői értelmezőinek a tételeit vetik el. Magyarul is
megjelent Órigenész egyik főművének, „A princípiumokról” címűnek egy
fordítása, melyben bárki olvashatja az egyházatya tanításait a lélekrő1. [10]
Ebből látható, hogy ő a lelkek földi élet előtti teremtését, testet megelőző
előzetes létét tanította, de nem a több földi életre való újra megtestesülésüket.
Az említett zsinat 9 tétele közül csak egyetlen utal szorosabban erre a
felfogására; ezt a tételt 543-bar így fogalmazták meg: „Ha valaki azt mondja és
azt tartja, hogy az emberek lelkei megelőzően léteztek, mint olyanok, amelyek
azelőtt szellemek vagy szent erők voltak, és bővelkedtek az isteni
szemléletben, ám a kevesebb felé fordultak és ezért elhidegültek Isten
szeretetétől, s attól kezdve (emberi) lélekként mutatkoznak, s büntetésként
testekbe bocsátják le őket - legyen kiközösítve”. [11]
Ezt
a helyi zsinatot követte az 553-as Konstantinápolyi Zsinat, amelyen Órigenészt
három másik régebbi teológussal együtt eretnekké nyilvánították a reinkarnáció
minden említése nélkül. A zsinati atyák tehát az emberi lélek preegzisztenciájának
(megelőző létezésének) tanát tagadták, mely nem azonos a reinkarnáció tanával.
Ezzel ragaszkodtak ahhoz a bibliai eredetű keresztény hithez, mely szerint
Isten mindent a semmiből teremt, az embert a test-lélek egységében teremti (Ter
2,7), úgy, hogy lélek a testtől függetlenül nem jelenti az embert, s a lélek a
testtel együtt Istentől ajándékba kapja a halhatatlanságot, mely a
feltámadásban nyilvánul ki.
Antióchiai
Theofilosz, aki valószínűleg 169-ben
lett a szír főváros hatodik püspöke, ezt írja az Autolükoszhoz írt második
könyvében: „Isten hatalma abban nyilvánul meg, hogy azt teremt a semmiből, amit
akar, ahogyan a lélekadás és mozgatás nem másé, mint egyedül Istené” (Autol.
II,4.) Az előtte élt Szent Jusztin mártír filozófusra (†165) nála jobban
hatottak Platón eszméi, ám Jusztinosz is határozottan tagadta Platón
reinkarnációs elméletét. A lélek halhatatlanságát ő sem tartotta természetes
tulajdonságnak, hanem Isten adományának. [12]
A
180 körül elhunyt Athénagorász, aki nagyszerű művet hagyott hátra a
feltámadásról, hangsúlyozza, hogy „sem a lélek külön, sem a test külön nem az
emberi természet, csak a kettő együtt, s eme testi-lelki kettősségtől, mely az
emberi természet eredetisége, nem lehet eltekinteni az emberi természet
céljának meghatározásánál sem. (...) Ha nincs feltámadás, az embernek, mint
embernek, nem marad fenn a természete”. [13]
A
394-ben meghalt nagy kappadókiai egyházatya, Nüsszai Szent Gergely, aki
szinte minden lényeges teológiai kérdésre reflektált, ami csak addig az
egyházban felmerült, ismerte a reinkarnáció pogányhellén tanait, és ismerte Órigenész
ingadozásait a nézet felé, hogy az emberi lelkek a testet megelőzően már
megteremtődtek volna. Ezért kifejti e tévtanokkal szemben a maga katolikus hitét,
bizonyításainak végén többek közt ezeket írja: „Nyilvánvalóvá vált, hogy se
füle, se farka annak a tanításnak, mely szerint a lelkek a testi életet megelőzően
önmagukban léteztek, testtel való egyesülésük pedig a rossz következménye. (...)
Isten előrelátó erejében eleve megvolt az egész emberi teljesség. (...) Az
egyes lények teremtésénél pedig egyiket sem szabad a másik elé helyezni, sem a
lelket a test elé, sem fordítva; nehogy megosztást idézzen elő az emberben az
időrendi különbség. Az apostoli tanítás értelmében ugyanis kettősnek kell
gondolni természetünket (2Kor 4.16), amely szerint-az egyik a látható emberé,
a másik pedig a rejtett emberé. Ha az egyik korábban meglenne, a másik pedig
később keletkezne, tökéletlennek mutatkozna az Alkotó ereje, mintha nem volna
elegendő ahhoz, hogy egyszerre létrehozza az egészet”. [14]
Egy másik tekintélyes egyházatya, Szent Jeromos
(347-420), aki a hitét az általa igencsak jól ismert Szentírásra alapozta,
kifejezetten „gonosz és elvetemült tannak” tartotta a lélekvándorlást (Ep. 130.
ad Demetriadem).
Mindezek ellenére jön Jankovich István, és
reinkarnációt terjesztő könyveiben erőszakot tesz Nüsszai Gergelyen, Szent
Jeromoson, de Szent Ágostonon és számos más egyházatyán is azzal, hogy szerinte
mind „egyértelműen hirdették az újbóli testet öltés gondolatát”. [15]
Könyveiben azonban sehol sem találunk egyetlen idézet-forrást sem, vagy pontos
megjelölést... Vele szembesítve ezért érdemes olvasnunk, hogyan is beszél a
Szentírásnak egy valódi tudósa, aki objektív, nyelvészeti, történeti,
régészeti és összehasonlító tudományos kutatások alapján, s nem álmok és
előfeltevések alapján írja könyveit. Oscar Cullmann nemzetközileg
elismert biblikus szaktekintély „Az Újszövetség krisztológiája” című művében
kitér a problémakörre:
„Kezdjük
Mk 6, 14kk.-vel: «Keresztelő János támadt fel a halálból és azért működnek
benne csodatévő erők. Mások ezt mondták: Illés ő; ismét mások: egy a próféták
közül. De amikor Heródes ezt hallotta, így szólt: János, akit lefejeztettem,
támadt fel.» (...) Fel kell tennünk, hogy az itt közölt közhitet csakis azok
osztották, akik sem a Keresztelő János, sem Jézus közvetlen környezetében nem
éltek, különben alkalmuk lett volna a kettőt együtt látni... Ez esetben
azonban lehetetlenség lett volna Keresztelő János halála után, Jézust a feltámadott
Keresztelő Jánosnak tekinteni. (...) Az a különbség, amit (...) kettejük
életmódját illetőleg konstatál a nép, (...) azt bizonyítja, hogy azért hasonlították
össze őket egymással mivel egyéb vonatkozásban fellépésük hasonlatos volt.
Ez a néphit, melyről itt beszélünk, azt a
különleges, népies felfogást előfeltételezi a feltámadásról, amely Jézus
korában általánosan elterjedt volt a tömeg széles rétegeiben. (...) Itt nincs
szó, mint Pálnál, a földi test átváltozásáról lelki testté, hanem egészen
egyszerűen csak ugyanazon földi test továbbéléséről.
A
másik kérdés, amit ez a néphit szintén felvet, a feltámadás és a reinkarnáció
problémájára vonatkozik. A feltámadás itt nem a léleknek az új testbe történő
valamilyen reinkarnációja formájában van elképzelve, mintha Keresztelő János
lelke egy másik testbe, nevezetesen a Jézus testébe ment volna át: Ezt a
magyarázatot már csak az egégertai verbum is kizárja, mivel ez mindig
halotti alvásból való újraéledést előfeltételez. A Jézus feltámadásába vetett
későbbi hittől ez a Keresztelő János feltámadásába vetett hit mégis annyiban
különbözik, hogy János nem Istenhez távozott feltámadásával, mint Jézus. Nem anastasisról,
hanem egersisről van szó.
Az
itt szóban forgó hit tehát Keresztelő János valóságos s csodálatos
visszatérésére vonatkozik abban a testben, mellyel halála pillanatában bírt.
Ez azonban nemcsak azt feltételezi, hogy ennek a hitnek vallói Jézust és Jánost
soha együtt nem látták, de azt is, hogy Jézust nyilvános fellépte előtt nem
ismerték és soha nem is látták; fel kellett tételezniük, hogy hirtelen jelent
meg a földön. (...) Akkor pedig Jánosnál semmi változás nem állott be a nevén
kívül; egyszerűen tovább folyt földi élete a Jézus név alatt. Valóban van
példa ilyen zsidó hitre egy prófétának ugyanazon testben való visszatértéről,
mellyel halála pillanatában bírt.
Mivel
Keresztelő Jánost prófétának tartották s ennek következtében fellépését e régi
prófécia végső időbeli újraéledése jelének tekintették, így voltaképp Jézus
azonosítása Jánossal, a végső időbeli prófétával való azonosítását jelentette. A
különlegesség csupán annyi, hogy ez a Jézusban megjelent próféta nem a ködös
ősidők valamelyik prófétájának nevét viseli, mintha ezek közül tért volna vissza
valamelyik, hanem közvetlenül, már a végső időkhöz tartozó múltban megölt és
feltehetőleg azonnal vagy nem sokkal azután feltámadt prófétának nevét.
Mk
6,15 szerint a nép között elterjedt második vélekedésnél: Jézus Illés, nem
szükséges hosszabban elidőznünk. Alapjában ebben is az Isten útjának
előkészítésére hivatott prófétának az idők végén történő visszatérésébe vetett
hitről van szó.
Ami
végül a harmadik véleményt illeti (ti. «egy a próféták közül»), e tekintetben
két különböző olvasási módról van szó, úgyhogy előbb ezt a szövegkritikai
problémát kell taglalnunk. A legtöbb egzegéta így olvassa: «Próféta, mint egy
a próféták közül...»; eszerint a harmadik vélemény ... csupán általánosságban
annyit jelentene, hogy újraéledt a régi prófécia. Ez pedig teljesen
lehetségesnek tartható. Ennek ellenére, szerintem, (...) egy jobb olvasása is
lehetséges: «Egy a próféták közül = heis tón profétón». Eszerint a nép harmadik
csoportja nem általánosságban hasonlítja össze Jézust a régi próféták közül
eggyel, hanem direkt azonosítja...
Tehát
a szinoptikus evangéliumok idézett szövegeiből az tűnik ki, hogy a nép egy
része Jézust már életében az idők végére várt prófétának tekintette... a
szinoptikus evangélisták ezt az elnevezést nem használták a Jézusba vetett
saját hitük kifejezésére. Tehát ők nem tartották Jézust «a» prófétának (...)
Ezt a felfogást csupán, mint mások véleményét adták vissza”. [16]
Cullmann további, itt nem idézett terjedelmes traktátusait összefoglalva: a
Jézus korabeli zsidóságnak a hitében nem szerepelt a reinkarnáció hite. A
népies hitben volt egyfajta anyagias feltámadás-hit - amely éppen
ellentmondott az újraszületés fogalmának -, és intenzíven élt a Messiást
előkészítő valamely próféta várásának hite. Jézus nem azonosítja magát a várt
előkészítő prófétával; közvetlen tanítványai sem így határozzák meg Őt. Jézus a
népi felfogást Jánossal kapcsolatban idézi, de egyúttal relativizálja: «Ha
elfogadjátok, igen, Illés ő, aki eljövendő» (Mt 11,14). „Az a korlátozás, «ha
elfogadjátok», valószínűleg csak annyit jelent, hogy a visszatérő próféta neve,
legyen Illés vagy más a régi próféták közül, lényegtelen”. [17]
Jézusnak a Keresztelővel kapcsolatban csak az a fontos, és ezt mondja ki, hogy
ő a «végső idők prófétája» (vö. Jn 6,14), ebben pedig nem egy közönséges
prófétáról van szó, aki egy sorba állítható lenne a többi zsidó prófétával,
hanem a különleges, utolsó prófétáról (a gyakran megjelenő görög fogalmazás,
mint terminus technicus jelentkezik ilyen formában a szövegekben: „ho erchomenos
eis ton kosmon”). A szinoptikusok és Jézus felfogása, beszéde elveti azt, hogy
akár az Ő, akár a Keresztelő János szerepének, vagy a róluk alkotott népies
zsidó képnek a megértéséhez a reinkarnáció magyarázata lenne szükséges.
Idézett könyvének másik fejezetében is leszögezi Cullmann,
az Emberfia felfogásokról szólva: „Természetesen (...) távol áll egy zsidótól
a mennyei ember inkarnációjának gondolata. Sem az eschatologikus, sem a philói-hellenisztikus
szövegekben nem jelentkezik annak szükségképpenisége, hogy a mennyei embernek
egy embernek kell lenni a többi közt... Általában az orientalista
szinkretizmus, mint a zsidóságon kívüli gnoszticizmus mutatja, a mennyei ember
semmiféle voltaképpeni inkarnációját nem ismeri. Csak leereszkedésről van szó”. [18]
A zsidókeresztény eredetű gnosztikusok is általában irtóztak magától a
megtestesülés tanától is, nemhogy az újra-megtestesülésekbe vetett hittől. (Doketisták
voltak, azaz Krisztus megtestesülésének, halálának, feltámadásának csak a
látszatát vallották.) Ezért a kutatók előtt nyilvánvaló, hogy a
reinkarnáció-hipotézis csak a zsidó és keresztény közösségektől távolra eső
kultúrákból érkezhet, bizonyos görög és távol-keleti hagyományokból. E tekintetben
a New Age gondolkodás különbözik a legtöbb ókori gnosztikus felfogástól, hiszen
napjainkban - hindu mintára - mindenféle isteneknek mindenféle
reinkarnációjáról beszélnek; Jézus Krisztus minduntalan valamely régi keleti
bölcsnek a megtestesülése szerintük, illetve a mai New Age-bölcsek önmagukat
Krisztus „avatár”-jaiként hirdetik.
A Katolikus Egyház Katekizmusa
napjaink katolikus hívei számára így foglalja össze
az ember teremtésére vonatkozó tanítást:
„A
test és lélek között olyan mélységes egység van, hogy a lelket mint a test
«formáját» kell tekintenünk; ez azt jelenti, hogy a szellemi lélek révén lesz
az anyagból összeállt test emberi és élő testté; a szellem és az anyag az
emberben nem két összekapcsolt természet, hanem egyesülésükkel egyetlen
természetet alkotnak. Az Egyház azt tanítja, hogy minden szellemi lelket Isten
közvetlenül teremt - nem a szülők által létrehozott «alkotás» -, és hogy az
halhatatlan; (...) újra egyesülni fog a testtel a végső feltámadás pillanatában” [19]
Ellenvetjük
a kérdést, hogy a reinkarnáció-hitben hogyan lehet megmagyarázni az
újraszületettek tömeges és teljes felejtését. E tanban a lélek platóni
fogalmával élnek, amely szerint a lélek úgy használja a testet, mint lovas a
lovát. A tökéletes léleknek meg kellene őriznie emlékeit is, ahogyan a lovas is
megőrzi, amikor átül egyik lóról a másikra.
Hogyan
építkezhet a tökéletesedésre és tisztulásra az újra leszületett lélek az előző
élete után, ha mégiscsak nullpontról kell indulnia, mert az előzőekben a
megszerzett lelki tapasztalataira nem emlékszik?
A földi életben ugyanis képesek vagyunk belátásunkkal
a tudatos pozitív cselekvésre. Ha pedig egy előző életből veendő „tapasztalatok”
nincsenek a tudatban, akkor itt valami nagy kiszolgáltatottságról kell
beszélni. Ha ezeket a tapasztalatokat ismét meg kell szereznie, mi szükség volt
az előző próbálkozásokra?
Aki
a reinkarnáció tanát elfogadja, bizonyára nem gondolja végig, hogy sorsát - bár
a jó karmák gyűjtésével maga is befolyásolhatja egészében mégsem önmaga vagy
egy világos isteni akarat vezeti, hanem valamilyen megfoghatatlan végzet
játszik vele. Persze, így az élettel járó felelősséget is – ha
úgy adódik - át lehet tolni egy következő életre. Keresztényként viszont
sorsunkat a szerető Atya kezében tudjuk, aki világossá teszi előttünk, mit vár
tőlünk és mire hív minket.
A
keresztény kultúrkör területén csupán a 16. században bukkan fel az
újraszületés az újplatonikus körök révén (Giordano Bruno és kortársai). Azután
csak a 19. század végén kezd ismét terjedni, a spiritizmus és a teozófia
nyomán, de e nézetet soha, egyetlen keresztény felekezet sem tette magáévá.
A
reinkarnációs hittel nemcsak a feltámadást tagadnánk, hanem a megváltás
egészét, ezen az alapon. kikezdhető Jézus istensége, s így megtestesülése és
keresztje is „fölösleges” lenne.
A
New Age azért dolgozik, mint láthattuk néhány képviselőjénél, hogy az
üdvtörténet valóságai eltűnjenek, Jézus pedig csak az egyik vallás alapítója
legyen. E gondolkodás szerint a szenvedés, a kereszt és a halál nem játszik
pozitív szerepet sem Krisztusnál, sem az egyes ember életében. Tanításuk
szerint a halál csupán átmenet, egyfajta átlépés, feloldódás, „mintha csak az evilágnak
volna egy másik oldala”. Azt tartják: „az emberi életek összessége olyan mint
a végtelennek látszó óceán. Egy-egy ember földi élete nem más, mint hullám az
óceánon. A hullám pedig nem hal meg, hanem beleolvad a tengerbe. A hullám
tehát végső soron ugyanaz, mint az óceán... Az ember ugyanígy, amikor meghal,
egyesül a nagy Eggyel, a Kozmosszal. Ez a titokzatos világegységgel való
játszadozás bizony semmivel sem vigasztalóbb, mint az örök élet reménye, sőt,
gyengébb, kevésbé megragadható. (...) Az ember személyesen, tudatosan és
közösségileg akar tovább élni, a tökéletes teljességben. Ezzel pedig csak a
keresztény hit és remény bíztat minket.” [20]
Aki jógairányzatokhoz, vagy a reiki álgyógyító
technikájához és hasonló divatokhoz csatlakozik, oktatói által előbb-utóbb
meghívást kap a reinkarnációs hitre is, hiszen e kurzusokon gyakran megkívánják
ezt a fajta háttér-hitet. Például egy reiki-könyv hátsó borítóján ezt mondja az
oktató:
„A Reiki (...) a Forráshoz vezető utak egyike
lehet művelőjének. De csak annak, aki túllépve a Reiki, mint természetes
gyógymód megközelítésen, elfogadja filozófiáját, azonosul vele és
életformájává választja.” (A könyvben és a tanfolyamon pedig világossá válik,
hogy ennek a filozófiának sarkalatos pontja a lélekvándorlás-hit.)
A
mai kereszténynek is fontos lehet, mint hajdan a korintusiaknak, hogy helyesen
a lényegét látva ismerje és vallja meg Krisztusközpontú és a feltámadásra
alapozódó hitét:
„Ha Krisztus nem támadt fel,... nincs értelme a
ti hiteteknek. „ (1Kor 15,14) „...Hozzá
hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is” (Fil
3,11).
Az ÖNMEGVÁLTÁS fogalmával a lényegi módszert
mondjuk ki, és a New Age-hitet jellemezzük.
Hogy tudom magam megváltani? Úgy, ha én vagyok az
Isten...
A Superman eszménye, az önistenítés és az
önmegváltás összefügg az Új Korszak-ban.
A reikit művelő beavatott, aki „csodás
gyógyításokat” produkál a „Mindenség” panteisztikus energiájával, amelyet a
keresztények kedvéért „szeretetnek” nevezett el itt Európában, igen messze áll
a szeretethimnuszt író Pál apostoltól, aki Jézustól, az Isten Fiától várta a megváltást,
és hirdette, hogy ez a Jézus már „meghalt a bűnösökért”. A reikis mesterek és
tanítványok azonban mások: „A mestertől nem megváltást kell várni, hiszen ő is a
magáén dolgozik...” [21]
A
megváltás úgy látszik, mégis a reikivel jön el, amikor ellátogat egy helységbe
egy reiki-mester: „Új, nagy korszak indul Magyarországon és itt
Nagykanizsán is: a megváltás korszaka. Köszönöm, hogy meghallgattak.” -
fejezi be előadását a reikis; e szöveget közli egy plébános, az Iharosberényi
Krónika lapjain, 1994. áprilisában, a II. évf. 5. számban...
Az illető plébános a híveinek jegyezte le ezt az „Új
Örömhírt”. A „megváltás” végre eljött! ... nem kell többé hirdetni az
evangéliumot („Térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, mert elérkezett hozzátok
Isten országa!” stb.), nem kell tán már megkeresztelkedni sem ezek szerint,
ami közölné a megváltottság lelki pecsétjét, az Atya örökbefogadását, és nem
kell tán várni a feltámadásra sem, hiszen: „eljött a megváltás!” = Eljött a reiki!
S a Kanizsa melletti falucska hívei, öreg és
kevésbé öreg nénik olvassák a fenti újságban tovább a plébános úr lejegyezte „örömhírt”:
„Az emberi szervezetet egy energiamező az úgynevezett aura veszi körül -
folytatja az újság szövege a 7. oldalon - Ez az aura mindent rögzít az ember
fizikai és lelki változásaival kapcsolatban. Az aura olyan mint egy fekete
doboz, amely egész életünket rögzíti...” Hát ez tényleg új egy falusi hívő
nénikének! Talán tényleg nem is kell többet Szent Péter lelkületével
felkiáltania az imádságában: „Uram, Te mindent tudsz. Azt is tudod, hogy
szeretlek!” - hiszen most már tudja, hogy az aurája mindent tud és nem
is felejt!...
„Mikor
az ember letér a közönséges, biztos útról és magasabbra aspirál, anélkül,
hogy erre a Szentlélek meghívná, rendesen, bár talán leplezetten, két
motívum indítja erre: a kevélység és az érzékiség. A kísértő azt susogja nekik,
miért is maradnátok ti olyanok, mint a közönséges halandó emberek? Ha ...a
titkos tudás fájának gyümölcsét megízlelitek, «olyanokká lesztek, mint az
istenek» (Ter 3,5)”. [22]
Így írja a lényeget Müller Lajos, a lelkiségek történetének avatott ismerője a
30-as évekből.
Jung nyomán a New Age azt mondja: „az Isten
önmagunk legmélye”. Nem különbözik tőlünk: mi vagyunk az Isten. Ez pedig a
keresztény számára elfogadhatatlan. [23]
Ezek
az önmegváltói gyakorlatok bizony oly gyakran földi „mennyországért” mennek
végbe: „Az anyagi javak felhalmozásának vágya egybeesik azzal a céllal, hogy a
bajokat orvosolni tudjuk a világban” - mondja az agykontroll mestere.
Pénzszerzésre tanítja beavatottjait a meditáció és a mágia módszereivel nem
csak José Silva, hanem Shakti Gawain, Joseph Murphy, s számos vizualizációs
technika oktatója. A jézusi megváltás ajándékának célját elérti, bejutni a
mennyek országába pedig „nehezebb a gazdagnak”, mint a tevének átmenni a tű
fokán (Mt 19,23-24).
Azt mondja a New Age embere:
-
Istenné kell lennem, hogy megváltásomon „dolgozhassak”. Hogy istenné legyek, át
kell alakulnom, „meg kell változtatnom tudatállapotomat”. Tehetem ezt
mindenekelőtt a jógával, a meditáció, az eksztázis, az ezoterika legkülönfélébb
gyakorlataival. Így cselekszem az ősi kísértésnek engedve... Hiszen hogy lehet
az, hogy az a „féltékeny Isten” elzárja előlem a csodás képességeket, vagy hogy
„az agyam kapacitásának” többi 80 %-át ne használjam? Hogy önmagam
átalakítása, megváltása, gyógyítása sikerülhessen, ez még nem lesz elég. Valaki
ugyanis még valahogy útban van: a Názáreti Jézussal kell valamit
csinálni, mert őt tartják a Megváltónak... Ő Isten, tehát csakugyan megválthat,
ezért: elvesszük istenségének hírét, tudatát, beállítjuk a mi sorainkba,
kimondjuk, hogy ő is reikizett, ő is befelé koncentrált... Őt is „transzformáljuk”...
Például így:
„Stone: Miben foglalnád össze Krisztus tanítását?
(José) Silva: Lépjetek be a bennetek lévő
országba! Legyetek centráltak, vagyis összeszedettek, legyetek látnokok!
Ezáltal prófétákká, bölcsekké váltok. Kevesebbet hibáztok, szenvedéseitek
megszűnnek! Krisztus szerint a tudatlanságot így számolhatjuk fel, az
emberiséget a szenvedéstől így menthetjük meg.
Stone: A szószéken legtöbbször nem így értelmezik
Jézus tanításait.
Silva:
Hiszem, hogy egyre több lelkész hallja meg a tanítást. Most ennek van itt az
ideje. A mozgalom már elindult... Kérem őt (ti. Jézust), bocsássa meg nekünk,
hogy kétezer évbe tellett, míg megértettük üzenetét.” [24]
Alice
Bailey «Krisztus visszatérése» c. titkos tanokat felvonultató könyvével a
gnoszticizmus nyomában megalapozza az Új korszakbeli Jézus-leértékelést. „A
történelmi Krisztusnak szerinte nincs semmi jelentősége. Krisztus: egy eszme (a
vibrációk együttese), mely különféle megjelenésekben tud megtestesülni: Buddha,
Hermész, Zarathustra, Jézus, Mani stb. Nem sokára újra reinkarnálódik, hogy
kézzel foghatóan megmutassa az embereknek, hogy hogyan tudják saját magukat
megváltani. E szerző egy sereg beavató elmélkedési módszert mutat, hogy
eljussanak ehhez az önmegváltáshoz. Különösképpen egy Általános Könyörgő Nap
erejében hisz, amikor is az összes beavatottak egyazon időpontban egyesülnek az
imában, és egy maximális kollektív koncentráció segítségével megváltoztatják a
világ folyását.” [25]
Miután sikerül terjeszteni, az emberekbe
plántálni, hogy Jézus Krisztus a bölcsek sorában hasonló megvilágosodott volt,
mint Buddha, mint Mohamed, mint Rámakrisna, vagy Gandhi, mikor már több
keresztény is úgy fog válaszolni a kérdésre, mint például két magyar
természetgyógyász: „- Ki nekem Jézus? Egy magasrendű példakép”; „- Egyik
megtestesülése Buddhának”, - akkor már nem lesz akadálya valakit kikiáltani
(visszatért) messiásnak, s megnyílik a lehetőség a New Age egyik főcélja
megvalósítása számára, az antikrisztusi hatalomátvétel felé. Persze, nem
kendőzhetjük el a nagy problémát, amely a messiási kor, a földi paradicsom, a
megváltás és a „megváltó” elérkezése közben egyelőre ugyancsak itt lappang:
hogy fog kiegyezni Lord Maitreya-val (Benjamin Creme szerint ő lesz a
Messiás) Sai Baba (aki magát Indiában Istennek tartja, több millió
követővel a nyomában), vagy netán Gyurcsok József (akit honfitársaink
neveznek „magyar Megváltónak”)? Vagy a többi, Vízöntő-küszöbön itt tolongó
guru és megvilágosodott csodatévő? Egyelőre, mielőtt az utódlási harc kezdetét
venné, nekünk mégis jobb lesz Jézusra figyelni:
„Akkor
ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt van a Krisztus vagy ott van, ne higgyétek.
Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha
lehet, még a választottakat is félrevezessék. Vigyázzatok, mindent előre
megmondtam nektek” (Mk 13,21-23).
Közben
viszont számolnunk kell azzal, (közösségvezetőnek, hitoktatónak, pásztornak, lelkivezetőnek,
gyóntatónak stb.) hogy egy darabig egyre szaporodni fognak nem csupán a „megvilágosodott”
kis és nagyobb guruk, hanem a különleges belső élmények a lelkekben,
olyanoknál, kik nem gyakorolják különösebben keresztény hitüket, vagy éppen
olyanoknál, akik okkult érdeklődésüknek valahol teret engedtek, akik aztán
elragadtatásban, képekben, hangokban különféle „misztikus” örömöket,
üzeneteket, találkozásokat, látványokat élnek át, s ha ezek éppen nem
ijesztőek, ember legyen a talpán, aki rendet tud teremteni köztük, és meg tudja
ítélni a dolgokat.
Egy
ilyen meditációs tapasztalat lényegét érinti összefoglalójában Frederick
Flach: „Abban a pillanatban, amikor egyfajta személyes autonómia érzetét
próbáljuk kialakítani, egyúttal nálunk sokkal nagyobb erők hatalma alá
kerülünk. Így aztán, mialatt úgy hisszük, hogy saját életünk főszereplői
vagyunk, valójában valamiféle nagyobb drámában játszunk mellékszerepet. [26]
A
New Age egyik bábája, Marilyn Ferguson bevallja, hogy mi áll a folyamat
hátterében, miközben valakinek a „magasabb tudatállapot” felé tartó útját az
élmények szegélyezik: „A kreatív személyt egy démon vezeti és tartja
fogságában, hatalma alatt. Amennyiben a személy nem veti alá magát a belső
hang erejének, a személyiség nem tud kibontakozni.” [27]
A
mágusok szókimondása és eme főnöknő ritka vallomása nyomában talán mégis
tovább léphetünk feladatunk útján, amit Szent János szava így szabott meg: „Vizsgáljátok
meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e!” (1Jn 4,1)
Ezen
az úton nem csak Krisztus istenségének és uralmának tagadását látjuk meg,
hanem Lucifer, illetve a démonok szerepe körül is kapunk tanulságos
mozzanatokat.
Krisztus
mellett, vagy helyette gyakran különleges és nagy szerepet nyer Lucifer, vagy
sátán, nem csak a kifejezett kígyóimádó ofiták körében, hanem minden gnosztikus
kozmogóniában, köztük némelyeknél ő maga a rosszat teremtő Demiurgosz, ami
később rögzül a bogumilok és a katharok hitében.
A
teozófus Helena Blavatszkij 1887-ben
beindít egy „Lucifer” című újságot. Alice Ann Bailey pedig megszervezi a „Lucifer
Publishing Company”-t, ami később „Luci's Trust” lett.
Az
antropozófusok guruja, Rudolf Steiner
újgnosztikus kozmológiájának grandiózus képei közt így szól Luciferről: „A
szabadság a luciferi hatás eredménye.” Márpedig Steinernél a szabadság fogalma
és gyakorlata rendkívüli jelentőségű. S mivel antropológiai, etikai tanítása
szerint a szabadság teszi emberré az embert, kiderül az, hogy Lucifernek (és a „luciferi
szellemeknek, a Hold-szellemeknek”) az emberré válásban döntő a szerepük,
másfelől elénk áll az a lényeges steineri szempont, hogy a Lucifer által
esetleg képviselt rossznak nincs valóságos, csupán szubjektív léte, vagy
szerepe. Ezzel az elmélettel és tanulságaival is kapcsolódik Steiner
gnosztikus elődeihez, a Lucifert teremtőnek tartó bogumilekhez, és a középkori
eretnekségekhez.
A
szabadkőművességet egészében mindig
sokan tartották sátánimádónak, egyes csoportjai azonban, melyekből kifejezett sátánista
ágazatok lettek, nem is titkolták eme érdeklődésüket. Ilyen többek közt az illuminátusok
„Arany Hajnal Rend” nevű szervezete, vagy az „Ordo Templi Orientis” .
A
New Age szélesedő vonulatában nagy szerepet játszó Kundalini meditáció
és a vele rokon Tantra jóga „hite” az ofitákhoz csatol vissza: Kundalini
(Shakti) kígyóistennő, ha „felébred” és végighalad az emberben az „ágyéktól a
fejtetőig” , végrehajtva misztikus nászát az emberben Síva istennel, meglepő „erőket”
és ajándékokat oszt, vagy kelt életre, melyeknek romboló hatása nem marad
rejtve. Nem ismeretlen előttünk, hogy a Bibliában első alkalommal a kígyó képében
jelenik meg a sátán, az ellenszegülő, akit a keresztény hagyományban
Lucifernek is neveznek.
A
New Age legtöbb megnyilvánulása,
tanítása között nem található ez a fogalom. Amint láttuk, ott, ahol a régi
mágus, vagy okkultista démonokról, szellemi elementálokról beszél, a New Age
valamelyik „energia” -fogalmát veszi használatba, vagy a „tudatalattit”
keveri bele. Ezt támogatja a parapszichológia nevében tett legtöbb
megnyilatkozás, vagyis a New Age csodáinak „tudományos” magyarázgatása.
A
természetgyógyászok nagyobb része,
akik okkult és mágikus módszerekkel is dolgoznak, természetesen tagadják a
személyes gonosz létét, s többnyire általában úgy fogalmazzák meg ezt a
kérdést, ahogyan a reikis leírja könyvében:
„Az a
hit él az emberiség nagyobb részében, hogy a sötétség egy külső erő, mely
kívülről egy idegen helyről jön és uralni tudja az emberiséget. A pokol, a
sátáni erők és egyéb más fogalmak mind a mai napig rettegésben tartják az
emberiség nagyobb részét. A hatalmas hiba, a nagy tévedés ősidők óta ebben a
szemléletben van, hogy ez az erő kívülről jön és uralni tudja az emberiséget. Nincs
olyan külső erő, mely akadályozná az emberi fejlődést, az ember önmaga ura és
önmaga szolgája is egyben. A félelmet keltő sötétség nem kívülről jön,
hanem belülről az emberek önmaguknak teremtették meg kényelmi, lustasági szempontból.
Könnyebb idegen erőkre hivatkozva tessék-lássék életet élni és fenntartani
dogmákat, tabukat, mintsem felrúgva azokat keresni az újat és felfedezőként
megismerni az ismeretlent. Az ismeretlen felfedezése, az új megismerése mindig
is haladást, a fejlődést szolgálta, előbb-utóbb az emberiség hasznára lett
fogva. Az ismeretlenhez a Fény vezet el, mely az egyetlen, mely valóban
kívülről jön és általa eljuthat követője a kitárulkozó Mindenséghez.” [28]
E nagyon jellegzetes, a nálunk jelentkező mindennapi
New Age-gondolkodást bemutató szöveg bizonyára azért említi a „Fényt”, mert
úgy gondolja, hogy a reiki fénye fogja az emberiséget kivezetni a dogmák, tabuk
és félelmek sötétségéből, ki az „ismeretlenbe”... De azért is használhatja ezt
a fogalmat, mert e mozgalom alapítója, bizonyos Usui japán keresztény
lelkész, miután elindult az ősi tibeti kolostorokhoz, hogy megtalálja Jézus
csodáinak kulcsát ( azt gondolta talán, hogy Jézus tibeti volt,
vagy hogy ott tanulta „titkait”?...), és miután visszatérve egy zen-buddhista
kolostorban meditációsorozatot végzett, egy hatalmas Fény
felvillanásában kapta a gyógyító erőt és egyéb hatalmat. Vajon ami Fény-nek
látszik (vagy Fény-nek mondják), az csak jó lehet nekem? A reiki-mester talán
nem tudja, hogy „a sátán is a Világosság Angyalának tetteti magát” (2 Kor
11,14). Én nem tudom, hogy Usui mester milyen fényt látott, milyen erőket és
honnan kapott, de azt tudom, hogy számos félelmektől kínzott lélekért
imádkozhattam már másokkal együtt is, akik nem a dogmák, vagy tabuk, vagy a sátán
miatt féltek, mivelhogy hitük sem volt „rendszerint”, hanem mert
természetgyógyásztól természetgyógyászhoz jártak, vagy maguk foglalkoztak New Age-be
illő „energiák”-kal, és: fényeket láttak. Hála Istennek, a
megbeszélések, az imádságok után a félelmet keltő érzéseikkel, problémáikkal
együtt a fények is megszűntek.
Amint
láttuk, azért a New Age másik vezető mesterének, David Spenglernek nem
kell különös diszkréció Luciferrel és dolgaival kapcsolatban, ő már megvallja,
hogy kinek az uralma szükséges az embernek a fejlődéséhez. Amit a reiki-oktató
ismeretlennek és Fénynek mond, azt Spengler így fejezi ki: «Lucifer juttat el
minket a teljességbe, az új korszakba. Elvezet minket a luciferi beavatás
pontjához, így eljutunk az ő fényéhez és az emberi teljességhez». „Spengler,
aki rendszeresen kapcsolatba került démoni erőkkel, azt állítja, hogy ez a
világosság, ami Findhornból ered, Lucifer fénye, s ennek kell a világ
világosságának lennie. ... Antikrisztusra várnak [a New Age hívei], akit Maitreya
néven emlegetnek. Ő nem ítélni jön, hanem hogy segítsen és inspiráljon, ő a
világ nevelője, az, ami a zsidóknak a Messiás, a hinduknak Krisna. ... Átveszi
a világuralmat, minden ember egy számot kap, világ-hitelkártya lesz.
Megismerteti a világot a szellemek hierarchiájával. Először 1945-ben
ajánlották fel a világuralmat az «Erőnek és Fénynek», azóta
szilveszterkor csoportosan végzik ezt közös meditálással.” [29]
Ha
kevéssé is ismerjük a Szentírást, azt látjuk egyértelműen, hogy abban egészen
másfajta szerepe van a sátánnak, mint a New Age-ben és annak gyökereiben. Ha
pedig nyilvánvaló, hogy az újgnosztikus álvallás arra törekszik, hogy egy felől
eltüntesse a démonit, másfelől pedig, hogy kinyilvánítsa a sátán főségi,
irányító szerepét, akkor talán nem haszontalan, ha összefoglaljuk röviden azt,
amit a kinyilatkoztatás mond erről a témáról, s amit eddig a keresztény
közösség átadott és átélt ezzel kapcsolatban.
Ha
körülnézünk, azt is észleljük, hogy sok keresztény nem hiszi el a személyes
gonosznak a létét. Megemlíti ezt egy jelentős amerikai New Age-szakértő is, Ralph
Rath, aki közli: „Az amerikaiaknak csupán 34 %-a hisz a személyes gonosz
létében. Egy másik jegyzék szerint, a lakelandi Karl Strader jelenti 1988.
szeptemberi riportjában, hogy az Államokban az egyháziaknak 73 % -a nem tartja
a személyes gonosz létét. ... A másik oldalon, pl. egy Lafayette-beli katolikus
pap, bizonyos Joseph Brennan, próbál tenni valamit a sátánizmus terjedése
miatt. 1989. szeptemberi újságcikk írja, hogy ő három éve ad tanácsot
olyanoknak, akik sérültek a sátánista szekták szertartásai következtében.
Becslése szerint az Államokban kb. 8000 sátánista csoport működik mintegy 100
000 taggal.” [30]
VI. Pál pápa
1972. november 15-én mondta: „A démon az első számú ellenségünk, a kifejezett
kísértő. Tudjuk, hogy ez a sötét és zavart keltő lény valójában létezik és
cselekszik is... Álnok varázsló, aki az érzékek, a képzelet, a vágyak, az
utópista logika és a rendezetlen társadalmi viszonyok révén belénk tud
furakodni, hogy eltévelyedéseket hozzon létre bennünk.”
A
sátán (héber szó: ellenszegülő, ellenség) a gonosz lelkek (démonok)
összefoglaló neve, illetve vezetőjük jelölése. A Biblia alapján mindenekelőtt
fontos leszögezni mindenfajta gnosztikus világképpel, és bibliaferdítéssel
szemben, hogy a sátán teremtmény; Isten szellemi teremtménye, tehát tőle
függő, eredetileg jónak, angyali méltóságúnak alkotott, szabad akarattal, az
embernél magasabb tudati-szellemi képességekkel rendelkező lény. Istentől való
függése mindenképpen megmarad, noha az is nyilvánvaló, hogy Teremtője meghagyta
akaratának használatát és képességeit. Miután saját döntése folytán fellázadt
Isten ellen, végletesen elszakadva tőle, bukott angyalként, megátalkodva, csak
negatívan, gonosz módon használja képességeit. A sátán (Lucifer) és bukott
csatlósai bűnének lényege a kevélység volt (Vö.: Ter 3,2; Sirák 10,15; Tób
4,13; Lk 10, 18; I Tim 3,6.).
A Biblia szerint a démonok ugyanazt a döntést,
ugyanazt a cselekvést szeretnék elérni az embernél is, mely az ő cselekvésmódjuk:
az Isten ellenes lázadást, majd a megátalkodást. A démonok azok, amelyek
az embert bálványimádásra, erkölcstelenségbe vezetik (MTörv 32,17; Lev 17,7),
sőt gyermekáldozatra is (Zsolt 106,37). Kísértésük, munkálkodásuk éppúgy
irányul az ember ellen is, mint Isten ellen, mindannyiszor, amikor az embert
hazugságra (1 Kir 22,21; Jn 8,44), Isten akaratának való ellenállásra (Dán
10,13-20), hitetlenségre, hálátlanságra próbálják rávenni (MTörv 32,18), vagy
amikor betegséget okoznak (Mt 12,22; L k 11,14; Lk 13,11-16), amikor zaklatást
idéznek elő (1Sám 16,14-16), amikor megszállottságot hoznak létre (Lk 8,26-36;
Mk 1,23-26).
Sugallják
minden bűn alapvető motívumát: „Menni fog Isten nélkül is; magam alkotom meg
rendemet, törvényemet; így Isten szintjére emelkedem...”
Az
Efezusiakhoz írt levél soraiban egy lelki harcra kapunk figyelmeztetést és
bíztatást:
„Öltsétek
fel az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem
annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és
hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz
szellemei ellen...” (Ef 6,11-12)
A
Názáreti Jézus egész fellépése kifejezte Isten hatalmát a gonoszlélek felett.
Tanításai is világos felhívást és figyelmeztetést tartalmaznak egy ellenséges
tevékenység jelenlétéről, de annak megtöréséről és a végső időkben történő
biztos felszámolásáról is (Lk 10,3; Mt 13,24-30). Jézus elhozta győzelmét,
kereszthalálával és feltámadásával megváltott a sátán uralmától is. A keresztségben
átadja nekünk ennek a győzelemnek ajándékát, pecsétjét, részesít maga a
Megváltó mindazokban a lehetőségekben, melyekkel vére árán, vele együtt a
sötétség feletti győzelmét is „magunkra öltjük”. A kereszténynek tehát
egyáltalán nem kell félnie, hanem: „Vessétek alá magatokat az Istennek,
szálljatok szembe a sátánnal, és az elfut előletek” (Jak 4,7). Ehhez Jézus
kimondottan hatalmat adott tanítványainak (Lk 9,1; Mk 16,15-18).
„Jézus
megdicsőülése óta a sátán és csatlósai vert hadhoz hasonlítanak”, de így is
sokféle emberi területen próbálnak harcolni Isten országa ellen. A sátán
megengedett és relatív hatalmával egyfajta aknamunkát fejt ki Jézus
második eljöveteléig, amely láthatólag „különös erővel irányul Jézus
személye és műve ellen.”
[31]
Mivel
ez a bukott angyal „hazug és a hazugság atyja” (Jn 8,44), képességeivel
akárhányszor a „világosság angyalának tetteti magát”. Ezért Jézus tanítványai,
majd utánuk a második és harmadik keresztény nemzedék tagjai és a későbbiek
is, tudták, hogy „a kígyó, aki álnokul rászedte Évát”, az ő elméjüket is „megzavarhatja”
(2 Kor 11,3). De tudták azt is, hogy a Szentlélek a „szellemek elbírálásának
képességét” is kiosztotta ajándékul (1 Kor 12,10), és hogy „Jézus nevére
meghajlik minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban”, ennek birtokában
keresztény életükben „százszoros termést hoztak”, fáradozásuk az örömhír
terjedéséért „nem volt hiábavaló”.
Az
ember 20. század végi történelmi alaphelyzetét és lélektani adottságait ismerve
sok mindent megérthetünk a New Age jelenségből. Pusztán ezekből levezetni
azonban nem lehetséges. Spontánnak tűnő folyamataiban nem elég látni a
történelmi, társadalmi mozgások által kialakult tudati okokat, az üzleti
tényezőket, a divatszerű jelenségeket. Láthattuk az előzőekben az Új Korszak
megnyilvánulásaiban világosan kirajzolódó kereszténység-ellenes tendenciákat,
Krisztus jelentőségének degradálását. Látható, hogy az új rendszer strukturálódásában
selejtes és kétes elemekkel kompromittál történelmi, emberi és a keresztény
kultúra lényegéhez tartozó értékeket. Vajon nem célzatos-e mindez?
Az első keresztények jól tudták, milyen
türelmesek voltak a rómaiak a leigázott népek vallásaival szemben, még római Pantheonjukban
is összegyűjtötték az „elfoglalt” isteneket ábrázoló szobrokat, jelképeket. A
Názáreti Jézus tanainak elvetése, a vele kapcsolatos ingerült meg nem értés,
majd a keresztények üldözése a rómaiak részéről a keresztényeket arra a
következtetésre indította, hogy a történelmi-politikai szinten ugyanaz
ismétlődik az egyház félé, mint ami történt Jézussal földi életében. Ezért
többen közülük - mint Jusztinosz is „a keresztényekkel szembeni ellenséges
magatartást a démonok gyűlöletével magyarázták” (Apol 3-9). [32]
Krisztus istenségének és főségének kérdése a
Szentírás szerint próbakő. Ezen botlott el a gnózis, és nyilvánult meg
keresztényellenes szándéka. A botrány e kövén botlik meg a New Age is, és kinyilvánul
- még ha az ókori nagyhatalomnál most szelídebbnek is tűnik - sátáni
sugalmazottsága.
A
Szentlélek ajándékaival élve az első századok keresztényei azt is
megállapíthatták, hogy az Úr Jézus kinyilatkoztatásának, igazságának korabeli
kikezdői, a rafinált elhajlások és eretnekségek ugyanerről a tőről fakadva
jelzik a sötétség hatalmának elkeseredett ellentámadását. A korai keresztény
történelemteológia több képviselője, köztük Jusztinosz, Tertullianus, Hippolütosz,
Euszebiosz kimondták, hogy a tévtanítások, a herezisek „a démonok inspirációi
révén létrejövő tanítások” . [33]
A
mai eretnekség a keresztény gondolati formák közül is el tud fogadni némelykor
néhányat, de Jézust Isten Fiaként, keresztjével és feltámadásával, isteni
hatalmával együtt már sehogyan sem, ezért arra irányul kiterjedt fáradozása,
hogy a reinkarnációval, az asztrológiával, a hamis csodatételekkel, a mágiával
föloldja a keresztény hit szegletkövét az esetleg engedékeny, „toleráns”
,és „nyitott” keresztény lelkekben.
Bisztyó József professzor
rámutat:
„Minden
zsinat után az Egyházban nagy lelki megújhodás, belső erjedés veszi kezdetét.
Ilyenkor három elementum tűnik fel mindig.
Az
elementum divinum nem más, mint Isten «beavatkozása» lelki vallási
életünkbe. Új lelki mozgalmak indulnak ... ezek felfrissítik, megújítják az
időközben elernyedt vallási életet.
Az
elementum humanum az emberi
gyarlóság, az emberi esendőség megnyilvánulása Egyházunkban ... Emberi
gyengeségünk jelei, mely sajnos gyengíti magát az Egyházat is.
Az
elementum diabolicum... Krisztus
valóban «az Út, az Igazság és az Élet», a sátán pedig a tévút, a hazugság és a
Halál... miként az Isten, a sátán sem szűnik meg munkálkodni (más előjellel
persze). Vannak időszakok, amikor visszahúzódik, kevésbé érezteti hatalmát. Ez
az az idő, amikor «túlárad a kegyelem». Vannak azonban olyan időszakok is,
amikor ismét előtérbe kerül, fitogtatja hatalmát... Most ilyen időket élünk. [34]
E
három elementumot csak a Szentlélektől eredő „lelkek megkülönböztetésének
ajándékával” (gör.: diakríszisz; lat.: discretio spirituum) tudjuk
világosan elkülöníteni.
Ennek
birtokában, s a kinyilatkoztatás üzenetének biztos ismeretében mutatták
egymásnak az utat az ókeresztény közösségek vezetői, mint a második század
apologétái, köztük a pogány filozófusból keresztény vértanúvá lett Jusztinosz,
aki így tanított:
„Mindenekelőtt
óvatosságra intünk benneteket, vigyázzatok, nehogy azok a démonok, kiket az
előbbiekben már eléggé felingereltünk, titeket most elámítsanak és
elfordítsanak attól, hogy egyáltalán figyelemmel kísérjétek és megértsétek
szavainkat - mert ők azon vannak, hogy benneteket rabszolgáiknak és intézőiknek
megtartsanak, álomjelenéseikkel és mágikus üzelmeikkel láncon tartják
azokat, akik nem küzdenek szabadságukért -, ahogyan mi elhagytuk őket úgy, hogy
miután az Értelem (Ige) hívei lettünk, az egyetlen és születetlen Istent
követjük Fia által... mi, akik közül sokan egykor mágiát űztek, a jó, a
születetlen Istennek szentelik magukat; akik közül sokan egykor a pénzt és a
vagyonszerzést minden másnál inkább sóvárogták, most vagyonukat odaadják a
közösségnek és megosztják azt a szükséget szenvedőkkel... [35]
Euszebiosz a negyedik század eleji író is tanúja lett történetírásával annak, hogy
a második századi keresztény közösségek milyen lelki és ékesszólási ajándékok
által vívott küzdelem árán tudták tisztázni a váratlanul fellépett frígiai
eretnek álprófétaságnak a hazug voltát. Ez volt a montanizmus, amely nagy
tömegeket becsapott és jó darabig vonzani tudott: „Az új hívők egyike, akit Montanosznakk
hívtak..., mivel lelke mérhetetlenül vágyott az elsőség után -, beengedte
magába az Ellenséget. A lélektől megszállva és hirtelen valamilyen
révületben és hamis eksztázisban lelkesedve elkezdett beszélni, de éppen
ellenkező módon jövendölt, mint ahogy az egyház hagyományos és utódlás folytán
ősidőktől fogva örökölt szokása előírja. Azok közül, akik abban az időben
meghallgatták ezeket a hamis kijelentéseket, egyesek, akiket úgy zavart, mint
egy megszállott, ördöngös, a tévely szellemének karmai között lévő... ember,
szidták és megakadályozták, hogy beszéljen, mert emlékeztek az Úr magyarázatára
és figyelmeztetésére...” [36]
A lyoni szent püspök, Irenaeus írja az „Eretnekségek
ellen” című művében: „Az ördögnek hatalma van az emberszíveket félrevezetni
és rávenni, hogy Isten parancsait áthágják, módjában van továbbá azokat, akik
hajlandók neki engedelmeskedni, lassan szívbeli vakságba dönteni, hogy az igaz
Istent elfelejtsék, és őt (a sátánt) istenként imádják” .
Aquinoi Szent Tamás
szerint: „Isten engedelmével az ördögöknek hatalmuk
van a testek, az emberek képzeletei fölött, tehát ők a bűbájosság jeleit is
mutathatják” (Thom. 4. sent. dist. 34. q. 1.).
Ha nagyon rövid meghatározást akarunk adni a New Age-ről,
akkor azt mondhatjuk, hogy ez lényegében modern boszorkányság, mágia. A
New Age minden irányzatában megtalálható a kihívó hatalom- és sikervágy, a
magamutogató és anyagias jelleg, a környezet és a mások feletti uralom könnyű
megszerzésének ígérete és vágya. A mágia az okkult gondolkodással fűszerezve
azonban sohasem csupán egyéni vagy közösségi egoizmust jelentett, hanem olyan
hatalomra törést, amely az Istent sem vette figyelembe; sikereit nemcsak egy
primitív analógiás gondolkodásra, a megfelelések vélt alkalmazására alapozta
(makrokozmosz-mikrokozmosz, szimbólumok stb.), hanem titkos és sötét szellemi
erők megidézésére, a velük kötött kapcsolatra, vagyis a démonizmusra.
Nemcsak
a kifejezetten mágikus szándék, hanem bármely, a természetfelettivel való
találkozás pogány gyakorlata is kiszolgáltatottá tehet a gonosz lelkekkel
szemben. Szent Ágoston Vallomásaiban (X,42) nyomatékosan rámutat erre a
veszélyre; az újplatonikus teurgosz (= fehér mágus) által megidézett angyalok
örvén csaló démonok jelennek meg: „lecsalogatta magához kevélysége
cinkostársaiul a levegő hatalmasságait, de ezek tőrbe csalták bűbájos
fogásokkal. Közvetítőt keresett, hogy az megtisztítsa, ámde nem talált. A
sátánra bukkant ugyanis és ő a világosság angyalának tetteti magát. Szörnyen
becsapta a gőgös embert az a körülmény, hogy az ördögnek hús és vér teste
nincsen.”
Ezeket
szívlelhetnék meg ma is a pszichotechnikai kalandok, a channeling kedvelői, a „kozmikus
energiát” keresők, az ufókra várakozók.
A
megkülönböztetés Lelke által láthatjuk, hogy a Szentírásban említett „tévedésbe
ejtő álnokság” lelke dolgozik a New Age műhelyében, az a törekvés, amely
egyrészt pótlékot, akar a megtagadott Megváltó helyébe állítani,
másrészt Isten lehetőleg legtöbb üdvtörténeti cselekedetét akarja majmolni, plagizálni.
A Krisztus nevére hivatkozó, de őt nyomban átértelmező Steinerek, Greberek,
Silvák, Murphyk, reikisek, csodagyógyítók csapatáról is szól Jézus próféciája:
„Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy
ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. Vigyázzatok, mindent előre
megmondtam nektek!” {Mk 13,22-23).
Ez
a plagizáló erőfeszítés már Mózes és Áron mellett megmutatkozott, amikor
Istennek a botból támasztott jeléhez hasonló „csodát” cselekedett a fáraónak
egyáltalán nem Isten oldalán álló két varázslója is. Azóta is működik ez a „módszer”,
ama másik mellett, amiről szintén tudni illik: az ördögnek egyik elsőszámú és
nagyon fontos taktikája az, hogy nemlétezőnek tüntesse fel magát, a háttérben
maradjon.
Ez
utóbbival akkor dolgozik, amikor sikerül elősegítenie ateista rendszerek,
filozófiák uralmát valahol. Az ilyen istentagadó történelmi helyzetben és
közösségekben nem szükséges mutatkoznia a maga sajátos jeleivel, fő célja, az
Isten elvetése ugyanis megvalósul, az emberek levetik magukról nemcsak az
istenfogalmat, hanem a reikis által emlegetett „tabukat, dogmákat” is, vagyis a
formális vallási világot elutasítják.
Megjegyezhetjük azonban, hogy ettől mégsem szűnik
meg sehol az emberi félelem, amelyre a reikis apellált, és nem látható semmilyen
különleges „fejlődése” az embernek sem erkölcsi, sem kulturális, sem
tudományos síkon - egy hívőbb berendezkedésű állapothoz képest.
Amikor az emberi érdeklődés újra feltámad a
természetfeletti iránt, s konkrétan újra az Isten keresése felé fordulna, akkor
az álvallások, szekták és eretnekségek megjelenése nem csak társadalmitörténelmi
okok alapján történik, hanem mögötte áll a szemfényvesztő, amelyik ezúttal a
másik, a nem rejtőző, hanem hivalkodó, erőfitogtató, csodákat produkáló, sőt
ijesztgető-félelemkeltő „arcát” mutatja. Ilyen szakaszokban kerül előtérbe
az okkultizmus; nem az ateista keresztényellenesség (Jézus-ellenesség), hanem
a „pozitív”, azaz „vallásos” keresztényellenesség (Jézus-ellenesség).
Ilyenkor láthatjuk az álvallási mozgalmakban a sátáni plágiumok sorát, a démon
által kialakított párhuzamokat, vagyis ellenkező előjelű „parafrázisokat”,
amelyeket Isten tettei, művei, jelei mellé próbál helyezni. Ennek korszakát
éljük napjainkban, a Vízöntőnek nevezett új világrend „építése” küszöbén.
A figyelmes ókeresztény írók és szentek előtt
világos volt az ördögnek ez a kétféle taktikája. A pogány asztrológusból lett
hitvédő, Firmicus Maternus kortársaihoz hasonlóan megfogalmazta a
plagizálást: „Az Istentől rendelt törvényt a Sátán rontotta meg gonosz utánzásával. [37]
Módszerei nem változnak a Mózes idejében fellépő
egyiptomi varázslóknak juttatott képességektől kezdve egészen napjainkig, hogy
amennyire lehetséges, zavart keltsen a hit világában, s ugyanakkor az ő
ünneplése, istenítése felé fordítsa a lelkeket. „Ha leborulva imádsz engem” -
kezdi Jézus megkísértését, melyben nem kicsiny dolgokat tud ígérni, ha a
Megváltó az ő kedvéért hajlandó idő előtti, öncélú látványosságnak
beillő, s főképp az Atya tervében nem szereplő csodákat tenni. (Mt
4,1-10). Így próbálja ünnepeltetni magát sok spiritiszta gyülekezet
élményhajhászásában, Uri Geller, Paszternák és hasonló társaik show-műsorain, a
szellemgyógyászok többségének csodáiban, a jógik és TM-esek lebegéseivel, egyes
hipnotizőrök attrakcióival.
A
megtévesztés lelkének New Age-béli plágiumai közt találjuk sok-sok mozzanat
között a „kozmikus energiá”-t, vagy a „reiki”-t a Szentlélek helyett; a belső,
ezoterikus utat - az Isten országa helyett; a kiüresítő meditációkat - a
Szentlélek ajándékaira váró imádság helyett; földi paradicsomot, (utópiát
anyagi gazdagodással - a transzcendens Isten országára való várakozás helyett;
a mágikus, démoni gyógyításokat - a Szentlélek adta gyógyítás helyett; a gnosztikus
beavatásokat - a Szentlélek keresztsége helyett; a pénzzel megváltott megnyílást
kétnapos kurzusban ismeretlen „átalakító erők” felé - a kitartóan imádkozó,
böjtölő, jócselekedetekben fáradozó hosszú évek megtisztulása helyett.
A
legtöbbször - s ez az utánzás, a hitetés szempontja és sikere - a hétköznapi
szemlélet számára elég nehezen állapítható meg, hogy itt, a Vízöntő
munkásainál:
a) valódi misztika helyett miszticizmus;
b) Szentlélek-adományok és ajándékok helyett a démon
hamisítványai vannak.
De
hát tud az ördög gyógyítani, jósolni?... Megjelenhetnek-e szellemek, akár
elhunytak, vagy természetfeletti lények az embernek? Van valamilyen nem
fizikai, természetfeletti erő a New Age csodáiban, a váratlan gyógyulásoknál?
- kérdezik sokan. Ilyen és hasonló kérdések sorát egyre több fiatal teszi fel,
elsősorban lelkipásztoroknak, papoknak; köztük olyan fiatalok, akik hisznek, s
olyanok is, akik nem hittek eddig természetfelettiben, olyanok, akik - mivel
részt vettek szellemidézéseken, találkoztak sátánhívőkkel, csodadoktorokkal,
jósnőkkel -, meg vannak zavarodva, illetve őszintén keresik az igazságot. És a
pásztorok, papok, lelkivezetésre jelölt emberek nem tudnak választ adni. Egy részük
azt mondja: „Vannak dolgok, amikbe még nem látunk bele, vannak folyamatok,
melyeket a tudomány majd később fog csak feltárni... végül is valóságunk igen
bonyolult, hogy lehetnek olyan képességeink, melyeknek még nem jutottunk
birtokába stb.” ... Lehet ez egyfajta válasz. Ám pont az ilyen indifferens,
vagy tudománytisztelőnek nevezhető válasz fogja vinni a fiatal kérdezőt tovább
az okkultizmusba - hiszen az okkultizmus is, a New Age is, sőt, az ezt ma
leginkább kiszolgáló „parapszichológia” is ilyen válaszokat ad... Éppen az az
okkult praktikák alapja, hogy „vannak rejtett képességeink, amiket még nem
ismertünk meg (amelyekkel a régiek rendelkeztek)” .
Tudnunk kell, hogy monizmusával a régi mágia és a
mai New Age sem akar bibliai istenhit felé vezetni, sem elméletileg, sem a
gyakorlatai sikere által; valójában mindkettő úgy nevezhető materialistának
(tudományosnak, ha kívánod!), hogy közben mégis „csodát” akar tenni veled, magasabb
erőkhöz vezet el, de soha nem Istenhez. Mottója: „ismeretlen erők által,
démonok által, de nem Istennel”... Amint láttuk, ott van a különbség, hogy
egyikük kimondja az ördög segítségét, a másik modernebb nevet ad - de ugyanazt
teszi. A magyarázatban nem lesz Isten (nem is lehetne) - a meghívott pedig manapság
válasz nélkül marad, amikor ilyen vagy olyan élményével elhagyja az
okkultistának a színterét, „laboratóriumát”...
A
Biblia alapján és a keresztény közösség történelmi gyakorlatából azonban érkezik
válasz - még a mai fiatal keresőnek is. (S ez a válasz bemutatja, hogy még
mindig a klasszikus mágus a „becsületesebb”...)
A sátán a Szentírás szerint képes nagy és
megtévesztő jeleket végbevinni (Jel 13,13). Ezek a tettek csak az emberhez
viszonyítva „nagyok” . Nem képes - a gnosztikus felfogásokkal ellentétben - sem
igazi teremtésre, sem Isten olyan titkainak megismerésére, melyeket Ő nem akar
feltárni, sőt, olyan jövendölésre sem, amelyre Isten valami oknál fogva nem
adna „engedélyt”. Szellemi képességeivel azonban átláthat az ember számára fel
nem fogható összefüggéseket, több megfigyelést tud raktározni és ezekből
következtethet, valamint rendelkezik az anyag feletti relatív uralommal,
amellyel Jézus megkísértésénél is dicsekedett (Mt 4,1-9).
A Karl Rahner és Herbert Vorgrimler - a mai katolikus teológiai tanításnak
élenjáró képviselői - által szerkesztett Teológiai kisszótár többek között ezt
írja:
„Hitigazság,
hogy léteznek és a világban hatnak az embertől különböző gonosz erők: fejedelemségek
és hatalmasságok (vö.: Denziger-Schönmetzer: 800, 1668, 1696.), démonok
... a természeti és történelmi események «normális», természetesen
megmagyarázható láncolatában is emberfeletti, a gonoszra irányuló tendencia
érvényesül a démoni hatalmak működése miatt. Ennélfogva a betegséget, a halált
és az emberi önpusztítás különféle megnyilvánulásait minden esetben úgy lehet
és úgy kell tekintenünk, hogy ezek kifejeződései a démoni hatalmak működésének
is, mégpedig ott is, ahol a legközvetlenebb természeti okoktól erednek, és
ahol természetes eszközökkel lehet és kell küzdeni ellenük. (...) Ezért nem
jelent valódi dilemmát az sem, hogy ördögűzéssel vagy az orvostudomány
segítségével kell-e küzdeni a jelenség ellen (az ördögűzés Krisztus és az
Egyház nevében és megbízásából elmondott ünnepélyes imádság Istenhez, hogy a
beteget védje meg a gonosz hatalmaktól). Annál is inkább, mivel a
«legtermészetesebb» betegség esetén is imádkoznia kell az egészségéért
minden kereszténynek. [38]
Talán az érthetőbbség kedvéért saját álláspontként hozzátenném, hogy szerintem
lehetőleg sosem szabad elhagyni az orvostudomány felhasználását, főként a
komolyabb eseteknél, s ennek együtt kell járnia a hitből fakadó imádság olyan
különféle formáival, „szentelményekkel” is, amit a keresztény közösségek
eddig használtak. Mivel egyre többen kerülnek beteges, veszélyeztetett
lelkiállapotba az okkultizmus miatt, az is egyre gyakrabban kiderül, hogy a
segítésben nagy szerepet kaphat az imádság és a böjt Jézus szavainak értelmében
a szellemi eredetű kötelékek leoldozásában (Mt 17,19-21). Bizonyos vagyok
benne, hogy a keresztény jellegű lelki szolgálatokban egy eset, egy szenvedés
kapcsán több világosságra lehetne jutni a Szentlélek adománya által, a gondos
vizsgálat által (amelyhez tehát hozzátartozik akár többféle orvosi szempont
is), a figyelem és a szeretet, valamint a tapasztalat által, és kétlem, hogy e
helyett a parapszichológiára kellene várni, vagy hivatkozni. Hiszem és
tapasztalom azt, hogy az egyházban Isten Lelke kiosztotta és kiosztja a
bölcsesség és a lelkek megkülönböztetésének adományát, karizmáját; Jézusnak a
népe, ahol valóban őt követi, ahol széthúzás és lázadás nélkül, az egységben
és az imádság, valamint jól ismert használható eszközök, s a Lélek fegyverei
által halad, ott élni tud ezzel az oly fontos eszközzel egyes közösségei
szintjén és egyénileg is. Ezt az adományt napjainkban imádságban kérni igen
fontos feladatnak tűnik, annak is világosnak kell lennie azonban, hogy a
megkülönböztetés nem létezik a Szentírás, a hagyomány, a teológiai álláspontok,
vagyis a keresztény hit ismerete nélkül, sem olyan más adományok és erények
nélkül, mint pl. a bölcsesség, a szeretet (emberismeret, jóakarat és „empátia”).
Saját tapasztalataim nyomán szeretném megjegyezni
azt, hogy az emberi lelkek, az élethelyzetek, a betegségek bonyolultsága
közepette is vannak egyértelmű megoldások, és kaphatunk világosságot. Így
példának okáért, amikor valaki (egy ép idegzetű, egészséges ember) hazatér egy
okkult beavatási találkozóról (pl. reiki - vö. Kun István Reiki II.
könyvének erre vonatkozó 114. oldalát), és otthonában szokatlan pattogások,
bútorrecsegés, netán be nem kapcsolt TV képernyőjének felvillanása, vízcsapból
vízfolyás (csavarás nélkül), kilincsre csukott ajtó nyitogatása (vagy más
hasonló) fogadja és kíséri ezután akár menetrendszerűen, akkor, ha
házszentelést tartunk és imádkozunk, ezek a tünetek elmaradnak, s a nyomukban
támadt kisebb-nagyobb félelem nyomban, vagy lassabban, de megszűnik (végérvényesen
főleg akkor, ha az illető meg is tagadja okkult érdeklődését és „leszokik”
róla). Amikor ilyeneket átéltünk, nem volt szükség más beavatkozásra.
Fontos
hangsúlyoznunk Jézus győzelmét a sátán felett. Az Úr második eljöveteléig csak
relatív hatalma van a világban. Szent Ágoston példáját használva egy hamis
kutyához hasonlíthatjuk, amely láncra van kötve, s csak akkor haraphat, ha
belépek a körébe. Jézus Krisztus kötözte meg keresztje és feltámadása által a
sátánt, hatalmat vett fölötte, s ezt a hatalmat minden kereszténynek át is
adja. Csak akkor sebezhet meg a bukott angyal, ha közelebb lépek a bűn, az
Isten ellen való lázadás és az okkultizmus által.
Fontos taktikai módszere az ellenségnek, hogy
igyekszik nemlétezőnek feltüntetni magát, vagy álcázni magát valamilyen
elfogadott forma mögött.
Az ókori gnoszticizmus eretnekségén belül így hát
általánossá vált a gonoszlelkek létének tagadása, ugyanakkor még jellemző volt
az anyagi valóság megvetése, kárhoztatása. Kortársuk, az újplatonizmus a
«minden egy» alapján gondolkodott és nem szenvedhette az anyag és a szellem
szembeállítását. Ezért a gnosztikusokkal szembeállva továbblépett és platóni
alapokon kimondta a rossz trónfosztását, azt hajtogatva, hogy a rossz a lét
hiánya, s az anyag egyrészt „semmi”, másrészt a világ anyaga, melyből a
világlélek létrehozza a látható dolgokat. Az anyag annyiban rossz, hogy a jó
hiányát, nem-létét jelenti. Rendszerükben (Plótinosz, III. század) már nem csak
a démonok tűnnek el az első vonalban, hanem maga a rossz is feloldódik. És mi
történik valójában az újplatonizmus vegykonyhájában, milyen gyümölcs születik
meg? Érdekes módon pont ez a gondolkodás erősíti meg a mágia alkalmazásait! A
következő vonalban tehát ez az út vezet el a démonok világának betéréséhez, a
mágia alkalmazása miatt. Fontos kicsengése van a plótinoszi rendszernek,
nevezetesen az, hogy „ha a szellem hatással van az anyagra, formálja, akkor lehetséges
a fehér mágia! Ezzel a mágikus szokásokat hathatósan fellendítette... A
léleknek ki kell szabadítania magát az anyagi világ bilincseiből és el kell
szakadnia a testtől. ... A tisztulás után maga is szellemé válik, mely a
gondolkodás egységében él. Ezen a fokon már csak az extázis vezet túl, a
csendes meditáción, amelyet Plótinosz «eggyéválásnak» nevez. Az extázisban
ismeri fel a lélek,... hogy nemcsak szellem, hanem isteni természetű. Plótinosznál
nem istenivé válásról van szó, hanem istenné válásról!” [39]
A New Age műhelye e két ókori „iskola” közt
ingadozik, jócskán fűszerezve gondolkodását az egészen hasonló keleti vallások
által. Az újplatonizmusnak mind a két fent említett lépését megteszi, mintegy
ezt eleveníti fel újra. Egységtana, monizmusa, eggyéválási vágya,
fejlődéselméletei mind alkalmak arra, hogy a sötétség ura ne legyen
felismerhető; aztán, miután az ember már elmélyítette magában, hogy „minden
egy” és ez «a minden», ez «az Egy» csak jó lehet, akkor már
fesztelenül játszadozhat szellemi hatékonyságát felismerve az ősi mágikus
receptek szerint , uralkodván az anyagvilág és mások lelke felett.
A
New Age egyik leghatásosabb prófétája a svájci Jankovich István. A
reinkarnációt tűzzel-vassal terjesztő könyvei és előadásai anyagából szintén a
ravasz újplatonizmus kandikál ki: „1964 szeptemberében ezt diktáltam:
«Sötétség nem létezik; mert a sötétség a fény hiánya. Nem létezik gonosz sem,
mert a gonosz a jó hiánya. És nincsenek negatív erők (gyűlölet, irigység,
agresszivitás, féltékenység, kapzsiság, hatalomvágy, siker- és érvényesülési
vagy, önzés, bosszú, stb.) sem, mert ezeket mind a szeretet hiánya eredményezi»”.-
Természetesen Jankovich is kifejezetten „kereszténynek” tartja magát. Könyvei
olvasásakor azonban kiderül, hogy gyakran egy belső hang beszél hozzá és
diktálja írásait, gyakran használja az ingát rejtett ismeretek felderítéséhez.
A szeretet-szövegek mögé való rejtőzködés mégis csak nehezen sikerül. A
mágikus eszközök használata, és a reinkarnációnak a harcos hirdetése nyomban
bemutatja a szellemiség eredetét. Sajnos azonban csak annak, aki ismeri a
keresztény kinyilatkoztatást. Ez alapján azonban talán alkalmasabb őt spiritiszta
médiumnak tartani. Érdekes megfigyelni, milyen Jézus-hit, milyen hitvallás
húzódik meg a sorai között: „Jézus, az ember, és az ő megváltói,
krisztusi szerepe... Jézus, az ember csodálatosan fogalmazta meg a
szeretetet... Ő, Jézus, az ember, ártatlanul vette magára a legrosszabb
sorsot... Ezt a lehetőséget értékelem úgy, mint a Krisztus-hatást, mint
az isteni szeretet által történő megváltást...” [40]
A „Krisztus-hatás”, a „Krisztus-impulzus”, a felsőbb, isteni szellemek egyik
megnyilvánulása (vö. „Napszellem”) a gnoszticizmusban, vagy az antropozófiában,
ahol szintén elválasztódik a földi Jézus („ember” csupán!) és a „Krisztus-hatás”,
a „Krisztus-mű”. Mindezekkel a gnosztikus megfogalmazásokkal ellentétben, az,
aki csakugyan keresztény, az hiszi és hangsúlyozza a Názáreti Jézus „Istenember”
mivoltát.
Ugyanezekkel a gondolatokkal találkozunk nem csak
Rudolf Steinernél, hanem lépten-nyomon az Új Koriak berkeiben. Egyöntetűen
tudják, hogy milyen megkapó hatású a szeretet hangoztatása. Így válhat a
szeretet-szólamok sora a tévtanok álcájává. Sai Baba is jól tudja, mi fogja meg
az európaiakat, ezért ezzel a jelszóval hívogat az egyik könyvében: „jöjjetek
hozzám üres kézzel, megtöltöm szeretettel és áldással”. Ez nagyon jól hangzik,
azzal együtt, hogy, amikor Isten legmagasabb szimbólumáról kérdezik, akkor Sai
Baba válasza: ez a szeretet. A könyvnek azonban ez a címe: „Isten Indiában él”,
és ez az „isten” Sai Baba; a 32. oldalon ezt az önvallomást olvashatjuk: „Csakis
az emberiség érdekében cselekszem. Senki sem képes arra, hogy csodálatos
természetemet felmérje, bármilyen kutatásokat alkalmazzon, bármennyit
fáradozzon ezen. Az elkövetkező években te magad is megtapasztalhatod ennek a
csodának a kibontakozását.” Sai Baba leplezetlenül tartja önmagát csodának,
istennek, „megállíthatatlannak”. A könyv végén egy budapesti honfitársnő
leveléből olvashatjuk: „Hálaérzés töltött el Sai Baba iránt. Akinek jelenlétét
ezúttal is éreztem. Mostanában gyakran fordultam Hozzá segítségért,
gyógyító-éltető erőért. Megköszöntem Babának, hogy a csatornája lehetek. ...
Hazaérkezvén leültem kis házioltárom elé amelyen Baba képét és az általa
materializált Krisztus fényképet tartom -, hogy leírjam a történteket. Ekkor
Krisztus képmása - belső hangként - megszólalt: «Baba és én egyek vagyunk»” [41]
A New Age mozgalmának „köszönhető”, hogy vannak már körülöttünk is (magukat
keresztényeknek valló) emberek, akik élő embert imádnak istenként, mint oly
régóta mindenütt Indiában... Vajon honnan jöhet ez az elragadtatott hang, amely
azt mondja ki Sai Babáról, amit Jézus csak a Mennyei Atyával kapcsolatban
mondott ki? („én és az Atya egy vagyunk”)... A valódi Isten azonban azt mondja
az embereknek: „Senki mást ne tekints Istennek, csak engem...” (Kiv 20,3).
Mihály arkangyal nevével pedig azt mondja minden Isten helyére törekvőnek: „Ki
olyan, mint az Isten?”
A
szüntelen szeretetre való hivatkozás, ennek hangoztatása a New Age-ben jól
megfér a Kinyilatkoztatás többi tanításának tagadásával. Ezzel azonban még csak
ott tartanak, hogy Jézus figyelmeztethet: „Nem mindenki, aki azt mondja: Uram,
Uram, jut be a mennyek országába.” És azt is mondja az Úr: „Aki csak egyet is
elhagy a legkisebb parancsok közül és így tanítja az embereket, az igen kicsi
lesz a mennyek országában...” (Mt 5,19)
A
rejtőzködőnek, a „hazugság atyjának” (Jn 8,44-4.5) az a legnagyobb sikere, ha
az igazságtól csak 10%-ban tér el, mert így észrevétlen tudja becsempészni a
tévedést, az áltanítást.
A
meditációkban, amit a New Age a keresztény ima elé helyez, nem ritkán
találkoznak egyesek félelmeket keltő, a valóságtól eltávolító, beteges
gondolkodást kiváltó élményekkel, irreális késztetésekkel, melyek egy része
könnyen eredhet démoni beszűrődésből, különösen ha ezeket a technikákat hatalmi
vágyból, titkos képességek megszerzésének önös indítékából gyakorolják.
Főként latens pszichotikus betegségek
aktiválódásával, kényszeresség kialakulásával, nagyzási túlhangoltsággal,
depressziós tünetekkel, zavaró álmok megjelenésével, különféle zaklatottsággal
és félelmekkel találkoztam egyeseknél, akik bizonyos pszichotechnikákban,
szellemgyógyításban, egy okkult irányzat szellemi tanulmányozásában, vagy
ilyennek a gyakorlásában elmerültek, vagy valamilyen mágussal kapcsolatba
léptek.
Saját tapasztalataim közül szomorúan emelkedik ki
egy olasz férfi esete, akivel Medjugorjéban találkoztam. Körülbelül hároméves
korában gyógyíthatatlan betegsége miatt, miután az orvosok már lemondtak
róla, elvitték egy másik helységbe, ahol egy alvilági klub fenntartójaként is
ismert boszorkánymester „meggyógyította”; fizikai betegségtől mentesen felnőtt,
ám életre szóló magányosságtól, szüntelen és egyre nagyobbodó különféle
kísértésektől, lelki gyötrelmektől és fokozódó bűntudattól szenvedve elmondta,
hogy a létező összes bűnt elkövette, amire ember képes (ez igaznak tűnt, ahogy
részletezte őket), és hogy szövetséget kellett kötnie a sátánnal, hogy perverz
bűneinek megismétlésében segítse, az pedig pokoli képek látványaival, a
kárhozat félelmével és egyéb hatalmasra nagyított félelmek által kínozta „cserébe”.
Elmondta, hogy nagy bűneitől csak ott Medjugorjéban szabad, ha hazatér,
ellenállhatatlan erővel kell keresnie a bűnök lehetőségeit.
Ha már a „szellemi teremtmények” témájánál
vagyunk, nem haszontalan egy percre kitérni erre a kérdéskörre is. Abban a
manapság regisztrálható kavalkádban, melyen belül többen átélnek paranormális
élményeket, vagy úgymond „találkozásokat”, látnak, vagy látni vélnek ufo-szerűségeket,
fényjelenségeket és hangokat hallanak, el kell-e fogadnunk eddig nem ismert „látogatók”,
lények létét?
Egy szerzetes teológus, Gabriele Amorth, Róma
kijelölt exorcistája így igazít el minket: „Ahogy tévedés tagadni a sátán
létezését, éppúgy tévedés szellemi erők és lények létezését állítani (ahogyan
ez ma általánosan elterjedt), melyeket a Biblia nem ismer, s melyeket a
spiritiszták, ezoterikus és okkult tudományok művelői, a reinkarnáció követői,
az ún. lélekvándorlás hirdetői találtak ki. Nem léteznek jó szellemek az
angyalokon kívül; nem léteznek rossz szellemek az ördögökön kívül... Azok a
holtak, akik a spiritiszta ülésen megjelennek, vagy az «elhunytak» lelkei,
akik élő személyekben jelennek meg, hogy gyötörjék őket, nem mások, mint a
démonok. [42]
Természetes,
hogy nem feltétlenül kell mindenben „magasabb szellemiséget” keresni. A
tudományos kutatás területére tartozó bizonyos bioelektromos jelenségeket,
esetleges mikrofizikai folyamatokat - amelyek megismerhető, leírható anyagi
működések is lehetnek - a New Age miszticizmusa kiszakítja anyagi összefüggéseiből,
s olyan hatást tulajdonít nekik, amelyeket a tudomány nem ismerhet meg. Mint
fent láttuk, ez is része metodikájának: a tudományos, áltudományos és misztikus
jelenségek összekeverése.
Mindig
igaz volt, a New Age világában is igaz marad, hogy az okkultizmuson belül igen
sok a csalás. Az emberi akaraterő valóban gyakorlatoztatható, éppúgy mint a
szervezet. A gyakorlatozó azonban gyakran nem tudja, hogy mikor válik mágussá,
nincs világosan meghúzva a határ a jámbor emberi erőpróba, és ama pont között,
melytől kezdve már nemcsak a hipnotizáló képesség, vagy a szervezetet befolyásoló
egyéb „lelki” erőnk növekszik, hanem az a hatalomvágy, az a dominancia-lelkület
és kíváncsiság, amellyel már lelépek az etikus eljárás vonaláról, és jogtalan
űzhetek mások felett befolyásoló (titkos) manipulációkat, illetve uralmi
tudatom lassanként a kevélység felé, hamis szabadság megélése felé vezet.
A
kereszténynek várnia kell a tudomány valódi eredményeire az okkultizmusra
vonatkozóan is, ám míg maga a parapszichológia vallja be, egyik legnépszerűbb
vezető személyisége szakavatott szavaival: „Szeretnénk emlékeztetni egy
megállapításra: az ESP-re (tapasztalaton túli észlelésre) semmiféle ismert
fizikai energia nem tud magyarázatot adni; a magyarázathoz új elvek szükségesek,
melyek túl vannak megszokott világunkon” (Dr. Milan Ryzl), [43]
- addig még szükséges egy biztos pont, forrás a válaszhoz (hisz a bizonytalanság
általánosan is szorongást szül), így „talán” mindig jogos és fontos lesz a
keresztények között, hogy e pontokat az isteni kinyilatkoztatás révén
felleljék és egymásnak átnyújtsák.
A
New Age-ben - mint láttuk - igen homályosan bioenergiákra hivatkoznak a
megmagyarázhatatlan jelenségeknél, gyógyulásoknál, az egyház tapasztalata
szerint azonban világos volt mindig, hogy a kérdéses jelenségekben az említett háromféle
elementum lehet jelen, mégpedig úgy, hogy mind az isteni, mind az ördögi
tényezővel együtt működhet az emberi, de isteni és ördögi hatalom soha nem
dolgozik együtt. Ha tehát azt tapasztaljuk, hogy egy-egy csodás jelenségben
emberinél és anyaginál több működik (mert pusztán emberi vagy anyagi úton el
nem érhető többlet jelenik meg), akkor fel kell tételeznünk vagy az isteni vagy
a diabolikus tényező hatását, mint amelyek tudatos, irányított és szellemi
megnyilvánulások.
A
„még meg nem ismert emberi fizikai erők”-ről beszélő elmélettel kapcsolatban
felvetődik még egy nehézség, s ez az ember teremtésével kapcsolatos: miért
rejtette el a Teremtő az ilyen kivételes képességeket, s miért épp a mágia bányászta
elő eddig rendre, miért nem tanított ezek használatára Jézus, s helyettük miért
csak az ő Szentlelkének erejéről és csodáiról tanított? Ha pedig ilyen rejtett
(okkult) képességeink volnának, akkor „csakugyan hasznos lehetne mindenkinek
birtokolni ezeket” - mondhatná bárki. A Szentírásnak erre az a válasza:
nincsenek eleve ilyen képességeink, és nem is szükséges birtokolni ilyeneket.
Mi történik tehát, amikor a „paranormális jelenség”
esetén nem csalásról, nem hallucinációról, vagy tömeghipnózisról van szó,
hanem valóban „meg nem magyarázható” dolog megy végbe?
(1)
Isten gyógyít, vagy tesz csodát,
ad természetfeletti jeleket, üzeneteket.
Amikor
Isten tesz csodát, az mindig az üdvösség jele, mindig megtérésért, a vele
való találkozásra szóló hívásként, a hit elmélyítése kedvéért történik. Az
öncélú látványosság és a gyógyítást közvetítő személy öndicsőítése mindenütt
hiányzik. Ha a gyógyítás nem kapcsolódik az üdvösség örömhírével, s nem vezet
megtérésre, nem sokat ér. „Jézus maga figyelmezteti övéit, hogy ne annak
örüljenek, hogy szavukra, jelek, csodák történtek,... hanem hogy nevük fel van
írva az Élet Könyvében.” [44]
Jézus
az „Atya megígért Lelkének kiárasztásával” természetfeletti tetteinek további
végrehajtására kiosztja adományait és ajándékait az egyháznak (vö.: 1 Kor
12,1-11), hogy a gyógyítástól kezdve a prófétálás adományáig, a hétköznapi
vagy a csodás tettekkel, egymásnak használva, Isten népe építse Krisztus
testét, és sokakat elvezethessen az üdvösségre. A Szentlélek ajándékai az
emberi természetre épülnek, s így amikor megnyilvánulnak, okozhatnak
különleges fizikai állapotokat és érzeteket, élményeket is, melyek magukban nem
célok és nincs jelentőségük. A hasonló élményeket az okkultisták túlbecsülik.
Isten
cselekszik jeleket és küld üzeneteket angyalai által is. A kereszténynek nem
szabad elfeledkeznie a jó angyalokról. Az angyalok megjelenése az
üdvtörténetben nem ritka. Az megfigyelhető azonban, hogy az angyalok soha nem
hívják fel magukra a figyelmet, szinte diszkréten viselkednek és Isten
tetteinek részeként látszódnak csupán. Tevékenységük jóval jelentősebb, mint
amennyi a Bibliában megjelenik. Mindez máris megkülönbözteti őket a bukott
angyaloktól.
(2)
Állhatnak egy jelenség mélyén a sátán, illetve démonai: mint szándék és
mint erőforrás.
A
démoni erőmegnyilvánulás természetesen ugyanazokat az emberi alapokat
használja fel az emócióktól, az idegműködéstől kezdve a fizikai törvényekig,
amelyeket Isten Lelke is mozgósít, s innen ered sokak megtévesztése.
Hogyan különböztethetők meg a lelkek a konkrét
esetekben? Hogyan választható el a
háromféle forrása a jelenségeknek, az isteni, az emberi és az ördögi? Miből
állapítható meg, hogy valamilyen esetben démoni hamisítvánnyal találkoztunk?
A
legfontosabb szempontok:
A) Mit vall, mit tanít?
Az
első századok keresztény közösségei nagyon határozottak voltak abban a
tekintetben, hogy - az ószövetségi álpróféták elkülönítésének módszeréhez
hasonlóan - a Szentírás tanításához, az egyház által képviselt
kinyilatkoztatásbeli szempontokhoz mérték a kérdéses újdonságot.
Ezen
belül a legfőbb részszempontot Jézus Krisztus személye adja: hogyan tanít
Jézusról? Kinek tartja (egyén, csoport, módszer, iskola, irányzat stb.) a
Názáreti Jézust? „Őáltala van biztos utunk az Istenhez...”, Ő a szegletkő
és a botlás köve, mert nincs üdvösség másban, mint benne, akinek „minden a lába
alá vettetett”, és „az ő nevére kell meghajolnia minden térdnek a mennyben, a
földön és az alvilágban, és meg kell vallania, hogy ő az egyetlen Úr”. Kérdés,
tehát, hogy Úrnak, Megváltónak, Isten Fiának tartja-e Jézust valaki? „Ugyanazt
a lelkületet igyekszik-e ápolni magában, mint amely Krisztus Jézusban volt” (Fil
2,5-10)?
A démoni megnyilvánulások
kulcsa, hogy ő soha nem képes megdicsőíteni az Istent.
Keresni
kell tehát, hogy valahol, valakinél „Ki az úr a háznál?” Krisztusról tett
vallomáson túl fontos az is, s döntő hatásokat árul el, hogy valaki mely
guruhoz, mely vezetőhöz tartozik, illetve milyen csoportban nyert beavatást. A
New Age-ben divatossá és módszeressé váló beavatások nyomán valaki
kiszolgáltatja magát egy pénzösszeg befizetése révén egy ismeretlen forrásnak,
melyből először csak ígéreteket, meg valami módszert hallott. Minden
közösségvezető rányomja bélyegét a csoportra, s mivel „fejtől bűzlik a hal”,
sok gyanútlan és jószándékú ember, aki nem ismeri egy irányzat hierarchiáját,
nem tudja meg, hogy milyen lelki örökséget, milyen negatív terhet vesz át a
guruk, az oktatók révén...
B) Fontos
az Úr Jézus szava nyomán a gyümölcsök megvizsgálása,
melyek lehetnek felismerhetően jók, vagy rosszak. Egyéni és közösségi, majd
társadalmi szintű gyümölcsök mutatkoznak meg előbb-utóbb. Jézus tanításának
ismerete, és ennek megfelelően az ő lelkülete szerint való gyakorlati élet a „világosság
gyümölcseit” termi, ami „csupa jóság, igazságosság és egyenesség” (Ef 5,9),
valamint az ő „Lelkének gyümölcseit”, ami „szeretet, öröm, békesség, türelem,
kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22-23).
C)
Jézus megkísértésének példájából kiindulva, amikor a
sátán arra akarta rávenni az Üdvözítőt, hogy csak önmagáért tegyen csodát,
meg kell vizsgálni, hogy szerepelnek-e öncélú, önző indítékú, sajói
dicsőségei, a hatalomvágyat szolgáló, vagy magáért a csodáért való csodák,
tettek, vagy kifejezetten az anyagi előbbre jutást segítő (pénzszerző)
praktikák a szóban forgó „magasabb energiák”, „magasabbrendű
tudatszintek”, ill. „magasabbrendű Intelligenciák” segítségével? (Vö.: Mt
4,1-11). Mindaz, amire a pusztában Jézust kísértette az ördög, kimerítette
volna a mágia jellemzőit is, bennfoglalva a teremtmény- (sátán-) imádatot.
A
keresztény misztikának a célja Isten mind nagyobb szeretete, imádása a vele
való mind teljesebb szintű találkozásig, amelynek motívumai közül sosem esik ki
az ő szolgálata, az akarata megdicsőítésének vágya. „A lélek felemelkedése
közben... nem „tevékeny” , hanem „passzív” magatartással befogadja a Szentlélek
kegyelmi adományait. De kiváltképpen a tanács, és az erősség adománya társadalmi
tevékenységre, sőt, döntő jelentőségű történelmi cselekvésre is ösztönözheti a
misztikust. A misztikus tapasztalást különös pszichológiai jelenségek
kísérhetik (eksztázis, stigmatizáció, levitáció stb.), ezek azonban a
voltaképpeni misztikának nem lényeges mozzanatai.” [45]
Ezzel
szemben a Transzcendentális Meditáció kimeríti a maga módján a mágikus
álmisztika fogalmát, melynek mélyén a gyakorlatban démoni erők állnak: szó
sincs semmilyen Istenről; a koncentráló gyakorlatok célja a saját békém,
összeszedettségem; szó van arról, hogy e passzív elszigetelt meditálásom majd
kihat a világra, de ilyen hatás irányába a magam kiüresítésének gyakorlatain
kívül semmi nem történik; a lebegés (levitáció) gyakorlata magáért a lebegésért
történik.
„A
mágia különleges eszközök
alkalmazásával azt akarja elérni, hogy tőle függjön az isteni hatalommal
való találkozás, a misztikus látást pedig mindig ajándékként éli át az ember.” [46]
Amikor
a gonosz lélek igyekszik létrehozni a Szentlélek tetteinek utánzatait, hogy
hatást fejthessen ki, többnyire nagy koncentrációra, transzra, eksztázisra van
szüksége, és jellemzi a módszeresség, a szimbólumokhoz és eszközökhöz
való ragaszkodás.
A
Szentlélek által történő igazi csodáknál viszont - legalábbis az esetek
többségénél - több egyszerűséget, több könnyedséget, kevesebb módszert,
attrakciót, vagy verítéket, erőfeszítést láthatunk.
A
katolikus egyházban a különféle szentségekben való részesülés alkalmával
gyakran gyógyít a Szentlélek, ezek szertartásairól is inkább elmondhatjuk a
rövidséget és a könnyedséget, mint a hosszadalmasságot, vagy erőfeszítést. Más
kérdés, hogy annak a kereszténynek, aki a Szentlelket hívja, aki másokért él,
kitartónak kell lennie az imádságban, sőt a böjtölésben, de ez egész életét
átszövő, örömet is jelentő „erőfeszítés”.
Démoni hatások eleinte ugyan okozhatnak örömöt,
gyógyulást, összeszedettséget, „szent” izgalmat, ám azután - sokszor
fokozatosan - megjelenik a zavar, nyomottság, békétlenség, félelem, végül a
rettegés. Váratlan isteni hatások kezdetben kelthetnek félelmet, meglepetést,
idővel pedig béke és öröm, erősség lesz a gyümölcsük. Ehhez hasonlóan régi
tapasztalata Jézus egyházának, hogy a démon inkább tud fecsegni, hosszasan
locsogni, automatikus írással könyvnyit íratni egy médiumával, amikor pedig
Jézus szólal meg egy lélekben, vagy amikor a Szentlélek akar közölni, vagy
végrehajtani valamit, az legtöbbször, kevés kivétellel, rövidebben, tömören
adatik át, egyszerűen és a kevés útján.
A sátán a maga jeleivel Istentől akar
elfordítani: a gyógyulás nem visz közelebb a szeretethez, a békéhez, helyette
előbb vagy utóbb benyújtja a számlát, miután jogot formál a meggyógyított élete
feletti bizonyos szintű uralomra. Vannak, akiknek életében ez a hit elvesztésében,
a céltalanság vagy a félelem kialakulásában vagy más betegségek
felbukkanásában mutatkozik meg.
A New Age kritikusai
e mozgalom veszélyeit (1) a vallási, filozófiai
alapállásának a keresztény gondolkodástól való „forradalmi” eltéréséből, és (2)
a negatív gyümölcsök jelentkezéséből, elszaporodásából állapították meg.
Ralph Rath tömör összefoglalást ad az Új Korszak szellemi veszélyéről: a New Age „elhatározottan
Anti-Krisztusi. Megtagad és értéktelennek tart alapvető krisztusi tanokat,
mint a Teremtő Isten léte, ... a bűn, az ítélet, a megváltás, menny, pokol,
Jézus mint egyedüli Megváltó.
A New Age-író David Spengler elutasította a
kereszténységet, mondván: «Az összes írásokat, tanításokat, az összes
táblázatot, törvényt, az összes maszlagot egy jó nagy máglyára rakhatjuk, hogy
elégessük, mert csak ennyit érnek... Egyszerre te vagy az igazság, a törvény,
nincs szükséged kívülálló dolgokra.»
George Craig
Mc Millant is idézte, ahogy leírja a jógát a New Age Magazinban: «Hit az
istenben, vagy hitetlenség, semmit sem jelent, mert része vagy a folyamatnak,
átörökölve, szervezve, lerombolva folytonosan...»
Hol van az Isten? Bennünk. Chandler idézte a New Age-pszichiátert,
Scott Pech-et:
«Ha
nagyobb bölcsességre vágysz, mint amivel rendelkezel, megtalálod bensődben...
A tudatalattink az Isten... a szellemi növekedés célja... az istenség megszerzése
magával a tudattal. Mivel az egyén teljesen, egészében Istenné válik.»
A
kultúra neopogány materializmusba süllyed, amely azt mondja, hogy «a
természet az egyedüli valóság, az ember alapjában véve csak egy komplett állat,
a jó és az igazság választása időszakos és változó.»
«Szembesülünk
a növekvő szekularizmussal (evilágisággal), amely megpróbálja kizárni Istent és
a vallásos igazságot az emberi vonatkozásokból» - mondja II János Pál pápa 1987.
szeptember 18-án San Francisco-ban, a St. Mary katedrálisban. - «Szembesülünk a
relativizmussal, amely aláássa Krisztus abszolút igazságát, hitét és kísérti a
hívőket, hogy azt gondolják, a hitük csupán egy hiedelem és véleménysorozat a
sok közül... Mindezek az álláspontok befolyásolhatják a jóról és a gonoszról
alkotott véleményünket, akkor, amikor adott pillanatban a társadalmi és
tudományos fejlődés erős erkölcsi vezetést kívánna meg tőlünk.
A
krisztusi hittől és gyakorlatoktól e tévtanok által már egyszer elidegenített
emberek gyakran követnek divathóbortokat, vagy bizarr hiedelmeket, amelyek
sekélyesek és fanatikusak». [47]
Egy
eszmeáramlatnak lehet általános gyümölcseit észlelni, társadalmi és
törtértelmi méretekben. Eszmeáramlatoknak, csoportos gyakorlatoknak
kihatásuk van nagyobb közösségi szinten és nagyobb távlatokban. Ilyen módon
keresztényként megfigyelhetjük és megállapíthatjuk már napjainkban, hogy a
New Age vallási kísérlete negatív, romboló hatásokat hoz létre a keresztény
hit és kultúra szempontjából.
„A
New Age veszélyei nem csak gondolati jellegűek, hanem démoni erejűek” - írja Ralph
Rath. „A szekták szakértője, Walter Martin gyakran figyelmeztet az okkult
gyakorlatok veszélyére, a spiritiszta szeánszok, asztaltáncoltatás, Tarot-kártya,
asztrológia, mágia stb. esetében. «Ki nem nyitott ajtón kopogtatsz» - mondta
egy interjúban. «A fogantyú a te oldaladon van. De amikor kinyitottad a Pandora-dobozt,
nem tudod mi jön keresztül rajta.»
A New Age kinyit mindenféle ajtót a démoni világ
előtt, ámbár a New Age követők nem beszélnek sátánról és démoni szellemekről.
Ők magasabb én-ről, vagy a személyen belüli istenségről, illetve az ún.
leszállt Mesterekről beszélnek.
Sátánisták gyakran kérik a Sátánt, hogy jöjjön és
uralkodjon. A New Age követők általában gyakran várják ugyanazt a befejezést,
de kevésbé precíz terminológiát használnak. Isteniek akarnak lenni,
természetfeletti erőt akarnak. Nem igazán törődnek azzal, hogy honnan jön az
erő, és nagyon megbízhatatlanok tudnak lenni, amikor beszélnek róla.
Ne felejtsük el, hogy nem minden paranormális erőmegnyilvánulás
démoni. Néhány fizikai erővel kapcsolatos, néhány pedig csak hallucináció.
Mindenesetre egyes szokatlan megnyilvánulások démoniak, s úgy tűnik, a New Age
követői nem törődnek azzal, hogy ez az erő forrása.
Többen kapcsolatba kerülnek a New Age mozgalommal
anélkül, hogy démoni hatás alá kerülnének. Bizonyos emberek azonban démoni
szellemek befolyása alá kerülnek a New Age-beli aktivitás különféle fajtáin
keresztül.
Egy jóga-pártoló figyelmeztetett arra, hogy « a
jóga nem jelentéktelen móka, ha fontolóra vesszük, hogy bármely félreértés a
jóga gyakorlatában halált, vagy elmezavart jelenthet.» Jógázók gyakran
figyelmeztetnek a «Kundalini» erejére, a kígyó energiájára, amely szó szerint
megégethet.
A New Age kinyitott egy ajtót, amely zárva volt,
mióta a kereszténység kiűzte az erdőből a démonokat, melyek
megszentségtelenítették a természet világát, és a sátán, valamint bukott
angyalai iránti túlzott érdeklődés homályát hozták. Most ezek visszajöttek,
kopogtatva az egyetemes hálószoba-ajtókon, alattomosan a pszichológiai
laboratóriumok körül és a velőt fagyasztó szeánszokon. A modern kor fiai a
nagyapák óramű-pontosságú univerzumából az üknagyapák gótikus horror-kamráiba
menekültek.”
A keresztény hit nélkül is működhet az az emberi
közmegegyezés, mely felismerhet negatív gyümölcsöket, mint pl.
valamilyen szenvedés, másfajta betegségek hirtelen megjelenése, fizikai
javulás mellett depresszió, vagy szorongás kialakulása, erkölcsi hanyatlás,
válás, agresszivitás, vagy passzivitás nagy mértékű felbukkanása - egy kezelést,
kurzust, összejövetelt stb. követően. Ezt ismeri el az Elixír magazin 1995
márciusi számában megjelent interjúban dr. Süle Ferenc pszichiáter, az
Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Valláslélektani Osztályának
főorvosa. Elmondta, hogy gyakran szállítanak be zárt osztályokra
természetgyógyászati kezelés vagy spirituális beavatás, tevékenység miatt
megbetegedett embereket. „Sokszor mentők hozzák be őket, mert meg akarják
ölni hozzátartozóikat vagy öngyilkosok akarnak lenni. Az eseteknek több
mint a felében ilyen zavart elméjű, másokat veszélyeztető állapotban kerülnek
hozzánk...
- Tapasztalata szerint van-e olyan
természetgyógyászati technika, mely különösen ártalmas?
- Ezt nem tudom megmondani, mert annyira egyediek az
esetek. Még az egyik legjobban kidolgozott módszer esetében is többször
megtörtént, hogy a betegen a kezelés következtében kitört az elmezavar...”
Még több negatív mozzanatot ismerhet fel a
kinyilatkoztatás és keresztény értékrend ismerője az okkultizmus valamely
praktikája, csoportja által megérintett léleknél, pl.: a hit gyöngülése, a hit
elvesztése, idegen hit-elemek megjelenése (jelesül pl.: a reinkarnáció, a
horoszkóp-hit, csakrák és „energiák” jelentőségének hite, Isten panteista
értelmezése, természet- és állatimádat kezdeménye, Jézus háttérbe szorulása, „saját
hitem” kialakulása), Istentől elvetettség-tudat, kárhozottság-tudat, vagy éppen
bűnismeret elvesztése, bűnök megszaporodása, új bűnök felbukkanása (gyakran
bűntudat nélkül), kételkedés a Bibliában, ennek egyéni értelmezése,
katolikusoknál a szentségek elhanyagolása és tagadása, imádság helyett
meditáció előtérbe kerülése, lázadás egyházi közösséggel, vagy vezetésével
szemben, nem keresztény „lelki mester” választása, néha „mennyei szellemi „Mester”
megjelenése, pénzsóvárság, evilágiság elhatalmasodása stb.
(Félreértés elkerüléséért: ilyen jellemzők és
magatartások természetesen valakinél többféle más kísértés forrásából is
származhatnak, de amikor ezek konkrét megjelenése időben köthető pl. egy
okkultista szeánszhoz, és körültekintő vizsgálat után másfajta lényeges életbe
vágó krízist, vagy rossz hatást nem találunk (pl. éppen ez előtt adta be a
válópert a házastárs; egy megelőző pszichés betegség stb), akkor gyanakodhatunk
ilyen jellemzők erőteljes megléte esetén az összefüggésre. Ezzel nem egy
sablonos ítélkezésre akarunk tippet adni, csupán jelezni akartunk néhány
vázlatpontot arról, hogy az evangéliumi alapú, jézusi lelkületre törekvő
igényes lelki segítés, többek között, milyen támpontokat használhat. Az
okkultizmus nyomán problémássá, vagy beteggé vált személyiség lelkipásztori
segítésének témája külön könyvet igényelne.)
A New Age jellemzője a reinkarnációval együtt az EVOLÚCIÓ
kozmikus méretű kiterjesztése. Ez az eszköz a magasabb tudás és a boldogabb
emberiség eléréséhez. Ezzel kapcsolatban nincs feloldva az az ellentmondás, ami
az asztrológiailag meghatározott ciklikus történelem, benne az újraszületések
láncának szintén titokzatos meghatározó ereje, illetve a fejlődés elve között
fenn áll. Bölcseletileg ugyan az emberi társadalomra vonatkoztatva
beszélhetnénk ciklikus fejlődésről is, de honnan vegyük a bizonyosságot ahhoz,
hogy a Vízöntő kor utáni újabb asztrológiai szakaszok nem pusztítják majd el a fejlődési
eredményeket? Mi a garancia arra, hogy a feltételezett űrbéli „intelligenciák”,
vagy egyéb szellemi erők, melyeket a New Age előszeretettel kutat, melyekkel
egyesülni akar, mind tisztelni fogják elért eredményeinket? Horoszkópok ide
vagy oda, a fejlődés hipotézisébe való helyezkedés igen jól jön az Új
Korszaknak ahhoz, hogy az emberbe az önerejű megoldások hitét csepegtesse.
Eddig nagy tömegek hittek a tudományok általi fejlődésben, ettől kezdve pedig
hinniük kell a New Age szerint a pszichikai hatalom általi „spirituális” fejlődésben.
Joseph Ratzinger bíboros mondja erről: „Ha az
ember elfogadja ezt a látást, megfordítja a kereszténység perspektíváit:
Krisztust átteszi a múltból a jövőbe, a megváltás így csak a jobb felé vezető
szükséges fejlődés. Az ember csupán egy olyan ivadék, amely csak az idő
múlásával tökéletesedik. Így aztán nincs is megváltás, mert megváltani való
bűn sem volt, csak valami olyan hiányosság, ami természetes...” „Evolucionista
világszemléletben nyilvánvalóan nincs hely az «áteredő bűn» számára... A
keresztény nem tenne eleget testvéreiért, ha nem hirdetné nekik Krisztust, aki
mindenekelőtt a bűntől való szabadulást hozza... ha nem hirdetné, hogy eredeti,
lényegi helyreállításához külső segítségre van szükségünk. Ha nem hirdetné,
hogy az önmegvalósítás, az önmegváltás hangsúlyozása nem üdvöt hoz, hanem
tönkremenetelt. És végül, ha nem hirdetné: ahhoz, hogy az ember megváltódjék,
rá kell hagyatkoznia a szeretetre.” [48]
Sehol
nem olvastunk a New Age irodalomban arról, hogy a gondolati mágiával,
agykontrollal, dianetikával stb. megszerezhető pénzekből a szegények javára
is fordíthatnál, sehol sem olvastunk ilyent: „senki se keresse csak a maga
javát, hanem a másét is” (Fil 2,4). Látnunk kell azt is, hogy az ember, mint „véges
világ végtelen istenné nem képes fejlődni; a végtelen távolságot nem tudja
áthidalni”. [49]
A
belső, a lelki egység felé történő fejlődés valódi menetét, az „igazi gnózist”
a kereszténység ismeri: „Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, tőle származik
minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága
szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus
lakjék a szívétekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben...
amíg el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, ...
elérve Krisztus teljessége életkorának mértékére. Akkor majd nem leszünk
éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság
minden szele magával sodor...” (Ef 3,14-17; 4,13-14).
A
New Age SZINKRETIZMUSA eszmei csipegetésre biztat minden irányba. „Nem
számít, hogy mit is hiszel, a lényeges, érezd jól magad. Egyébként teljes
nyugalommal tartozhatsz több valláshoz is: nincs ebben semmi ellentmondás. A
New Age vendégszeretetet gyakorol minden vallás iránt; valamiféle
szuper-vallás, mely magasan fölötte lebeg minden dogmának, tekintélynek,
papságnak és szent könyvnek. Ez az «ökumenizmus» diadala. «Egyébként is mi az
igazság? Az, ami számodra jó, az az igazság!»... Az érzelem itt az értelem
fölé kerekedik, és a miszticizmus az erkölcs fölé. A New Age megtapasztalás
dolga”. [50]
Ez a mentalitás, amely pontosan megfelel a mai ember fogyasztói igényeinek,
széltében és hosszú távon oldja föl Isten tekintélyét, az emberi társadalom
erkölcsi értékeit és egocentrikus élményekre váltja fel az egyénben a
felelősség-tudat és a realitásokban mozgó ráció rendjét.
Ha a szinkretizmus jegyében egy tiszta
rendszerhez hozzávegyítünk olyan eszméket és gyakorlatokat, amelyek önmagukban
már kérdésesek, veszélyesek vagy csupán zavarosak, valamint téves, nem
bizonyított elméleteket, akkor a létrejött keverék semmivel sem lesz érthetőbb,
kevésbé veszélyes, világosabb vagy bizonyítottabb, még akkor sem, ha mély
emberi vágyakat érint vagy vonzónak tűnik. Az ilyen keverékben az eredeti
tiszta értékek is elveszítik súlyukat, mert minden lánc olyan erős, mint a
leggyengébb szeme. A meggyorsult lelki keresgélés ezért kiemeli a lelkiekkel, a
kultúrával, a neveléssel foglalkozók általános felelősségét.
A pogány kultuszokhoz való visszatérés Izrael
Istene szemében utálatos volt. „Magaslatokat építettek Baálnak a Ben Himnom völgyében,
hogy ott fiaikat és lányaikat tűzbe küldjék Moloch tiszteletére, amit
egyáltalán nem parancsoltam nekik, eszembe sem jutott, hogy ilyen utálatos
dolgot megtehetnek” (Jer 33,35). „A völgyekben a sima kövek - íme az örökséged,
az osztályrészed. Nekik öntöttél ki italáldozatot és mutattál be ételáldozatot.
S ezt én mind jónéven vegyem?” (Iz 57,6). „Amit a pogányok áldoznak, azt nem
Istennek, hanem a sátánnak áldozzák. Igazán nem óhajtom, hogy közösségre
lépjetek a gonosz lélekkel” (1Kor 10,20). Minden keresztényt, aki szeretné
megpróbálni, hogy két úrnak szolgáljon, figyelmeztet a Galatákhoz írt levél is:
„Most azonban, amikor ismeritek az Istent, sőt az Isten is ismer titeket,
hogyan térhettek vissza az erőtlen és esendő elemekhez, ismét szolgálni akarván
nekik?” (Gal 4,9).
Mind
a „csodatételekben”, mind a meditációs utakon a New Age túlnyomó részben
az ÁLMISZTIKA körébe tartozó jelenségeket mutat fel. Ma ez a mozgalom
gyűjti egybe azokat a törekvéseket, amelyeket mind a józan ész, mind a
keresztény hit félrevezetőnek ismer fel.
A
keresztény misztikában - szemben az
általános vallási törekvésekkel, a monista egységélménnyel és az ezekhez
hasonló biológiai vallástapasztalatokkal (kábítószerek) - mindig Isten a
kezdeményező, az ember a vele való találkozásban világosan tudja, hogy
Isten Isten. Az emberi én a „via unitiva” élményében is megmarad. Isten pedig
mindig Jézus Krisztus személyében nyílik meg számára, aki a lelki és erkölcsi
tökéletesedés egyetlen útja. „Én vagyok a juhok számára a kapu... Aki nem a
kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló...
Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőt talál. A tolvaj csak
azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük
legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,1-10)
Következtetésként
Mindezek
alapján, a keresztény hit nézőpontjából a New Age kísérlete nem elfogadható.
Olyan áltudományos álvallás (de ellentmondásai miatt bölcseletként sem áll
meg), amely az emberiség nagy kérdéseire nem képes válaszolni.
Giovanni
Papini prófétai látással szinte jó
előre jellemzi a modern okkultizmus, a New Age szerepét, rámutatva történelmi
kapcsolódásaira: „Jöttek a szellemi lámpagyújtogatók, hogy vallásokat gyártsanak
a vallástalanok használatára. Végig az egész XIX. századon mindjárt párosával
osztották az új vallásokat: a Szellem, a Proletariátus, a Hérosz, az Értelem,
a Természet, az Energia, a Béke, az Én, a Jövő és sok minden egyéb vallását.
Egyik-másik nem volt egyéb, mint a megnyirbált és kicsontozott, tehát Isten
nélküli kereszténység felsallangozása, a legtöbb pedig politika vagy filozófia
volt, amely megpróbált misztikává vedleni. ... Akkor aztán megpróbáltak összetákolni
afféle pótvallásokat, amelyekben bővebben megvolt, mint az eddigiekben az, amit
az emberek a vallásban keresnek. A szabadkőművesek, a spiritiszták, a teozófusok,
az okkultisták, a Christian Science hívei mind azt hitték, hogy megtalálták a
kereszténység csalhatatlan pótlását.” [51]
Nem
tagadjuk, hogy a New Age sok követőjét egyénileg jó szándék vezeti, amikor a
maga és a világ életének súlyos kétségeire így keresi a megoldást. Írásunknak
nem is célja, hogy ítélkezzen a jó szándékúak felett. Arra azonban rá akartunk
világítani, hogy a New Age nem megoldás, hanem menekülés, és hogy benne
a megtévesztés sötét lelke működik, amely minden jószándékot végül visszájára
fordít.
Ezért
önáltatás volna, ha azt hinnénk, egy-egy manapság reklámozott módszer
kipróbálása még nem jelent semmit. A kezdetben ártatlan játékban már benne van
az egésznek a szellemisége, egyben a következő lépés is. Ha akarjuk, ha nem,
ezzel már a transzformáció útjára léptünk, a New Age Hálójában vagyunk,
szándékaihoz csatlakoztunk.
Ami
legszebb reményeinkben és tiszta szándékainkban a New Age felé vonzana; a
valódi értékeket és válaszokat a kereszténységben találjuk meg. Jézus
kinyilatkoztatása az a tiszta forrás, amely megtisztít és életet ad. Nem az a
dolgunk, hogy vizébe adalékokat keverjünk, hanem hogy újra és újra rátaláljunk
és merítsünk belőle.
„Mi köze az igazságnak a sötétséghez? Hogyan
hozható össze Krisztus Béliállal... hogyan fér össze Isten temploma a
bálványokkal? Márpedig ti az élő Isten temploma vagytok” (2 Kor 7,14-16).(2Jn 89.)
A mindennapokban
Menjünk
közelebb a mindennapi élethez. Következzen három igaz történet, tanúságtétel.
Az elsőt egy 30 éves nő, egy hazai kisváros lakója adja át nekünk.
„Jó pár esztendeje, éppen lelki útkereséseim közepette
váratlanul begörcsölt a bal vesém. Életemben először éltem át, hogy milyen
érzés betegnek lenni. A kórházi ápolás sok negatív élménye után, - mely
számomra teljes kiszolgáltatottságot jelentett -, úgy döntöttem, hogy az
egészségem sorsát is magam veszem kezembe. Jelentkeztem egy természetgyógyászok
által tartott talpmasszázs tanfolyamra.
Engem
addig egyáltalán nem érdekeltek a misztikus, természetfeletti dolgok. Nem
foglalkoztam ilyesmivel, ismereteim sem voltak róla... A tanfolyam közben
történt olyan gyógyulás is, amelynek során a tanfolyamvezető, aki
bioenergiával is szokott gyógyítani, úgymond «levette» valakiről a «negatív
energiákat», és ez számomra és mindenki számára nyilvánvaló bizonyítéka volt
annak, hogy ezek a számunkra ismeretlen dolgok valóban működnek. A
bioenergiával, ingázással, fényadással, agykontrollal kapcsolatban persze
semmiféle félelem nem volt bennem, mert ezek képviselői fennen hirdetik, hogy
az energiák kizárólag pozitív célokra használhatók....
Az
egyik alkalommal X. Y. oktatónk egy hatalmas ingának a működését mutatta be
nekünk. »Hatalmas energiákat gyűjtött be vele.«
Mi,
a csoport tagjai pedig körülötte álltunk és figyeltük, amit csinál. Annyira
figyeltem rá, hogy csak egy kis idő elteltével vettem észre azt, hogy milyen
rosszul érzem magam és a közérzetem elképesztő gyorsasággal romlik. A
mellettem álló lány szavaira figyeltem csak fel, aki szintén érzett magán
valami negatív változást, és azt mondta, hogy álljunk arrébb.
Nagyon
furcsán éreztem magam. Tudtam, hogy valami rossz dolog történik velem, és tenni
kellene ellene, de úgy tűnt, hogy ha ő nem szólal meg, akkor én magamtól nem
tudtam volna arrébb állni sem; mintha teljesen döntésképtelenné váltam volna
egy rövid időre. Mindezek után X. Y. hamarosan befejezte a bemutatót,
összeszedte az eszközeit és elment.
Amikor
kiálltam valahogyan az inga «vonalából», az állapotromlás megállt, nem romlott
tovább, de nem is javult. Azon a napon semmit sem tudtam csinálni, csak ültem a
padon és néztem magam elé. A többiek jöttek oda hozzám és kérdezgették, hogy mi
van velem, nem szoktam én ilyen lenni. Semmi értelmes magyarázatot nem tudtam
adni sem magamnak, sem másoknak az akkori állapotomról. Nem volt látható jele,
vagy elmondható lelki velejárója, valami mégis nagyon jelentős mértékben
megváltozott; eltűnt belőlem valami, egyik percről a másikra.
Ez
után az eset után többen is panaszkodtak a többiek közül, fejfájásra, kisebb
rosszullétre. A következő alkalommal, amikor ismét találkoztam X. Y.-nal, akkor
a legnagyobb jószándéktól vezérelten szólni akartam neki erről az eseményről.
Teljesen barátságosan csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmét, hogy ha
valami ilyesmit csinál legközelebb, legyen óvatos, nehogy valami bajt okozzon.
Az egészre úgy reagált, hogy levegőnek nézett. Teljesen úgy viselkedett,
mintha ott sem lennék mellette, mintha nem is beszélnék hozzá. Egészen
megdöbbentett az eset és nem értettem az egészből semmit. A tanfolyam vége felé
az egész csoport rettenetesen fáradt volt. A foglalkozásokon alig lehetett
velünk valamit is kezdeni. Már a tanfolyam ideje alatt furcsán kezdett alakulni
az életem. Szinte minden dolgom rosszul sikerült. A tanfolyam vége után úgy
gondoltam, most már minden rendbe jön, nem leszek fáradt, időm is sokkal több
lesz, de nagyot tévedtem. Szerencsétlenségek sorozata következett. Körülöttem
minden elromlott és tönkrement, ami elromolhat és tönkremehet.
A
sorozat első epizódja az volt, hogy az a barátom, aki a számomra a legfontosabb
volt, elhagyott. Olyan körülmények között ment el, mintha összeesküvést
szervezett volna valaki ellenünk - ami persze nem lehetett igaz, mert nem
tudhatott senki ilyen tökéletes pontossággal a lelki életünk apró részleteiről
- gondoltam én akkor.
Ez a dolog olyan fájdalmat hagyott maga után, amelyet
hónapokon keresztül éreztem, és ez az érzés úgy látszott, nem is tud
gyógyulni.
Hogy színesebb legyen a dolog, ugyanilyen
intenzitással kaptam attól kezdve a testi sebeket is, láz, nátha, nőgyógyászati
problémák, balesetek tömkelege, kutyaharapás stb. Volt olyan, hogy megálltam
egy autó mögött, a kipufogó azonnal a lábamra durrantotta az összes szemetet,
ami éppen benne volt és örök emlékként beleégette a lábamba. Kórház, kezelés,
baleset, kezelés, váltották egymást. A bőrgyógyászatra már szinte hazajártam.
Közben következett egy érthetetlen porckikopás a térdemben.
Alig tudtam menni. A munkám persze olyan volt,
amihez sokat kellett volna mennem. Autóm már akkor természetesen nem volt, mert
előtte, valahányszor beleültem, elromlott. Ha csak 5-6 km-t mentem vele, akkor
defektet kaptam, ha hosszabb távra merészkedtem, akkor karburátort, dinamót,
ezt-azt kellett benne cserélni. Anyagilag teljesen tönkrementem.
Hajnaltól késő estig dolgoztam. Nem kerestem
rosszul, és egyáltalán nem éltem nagy lábon, sőt, már semmilyen lábon sem
éltem, de amit kerestem, azt mindig bőven elvitte valamilyen váratlan és
egyáltalán nem kellemes kiadás. Ezeken kívül is volt egy csomó sajátságos
kellemetlenség. A virágok nem keltek ki a kertben, a kutyám megdöglött, a macskám
elpusztult, az összes vízcsap egyszerre elromlott, kulcsomat elveszítettem
teljesen érthetetlen körülmények között; amikor fontos lett volna, hogy pontos
legyek, elkéstem, mert elnéztem az órámat, de úgy, ahogy az felfoghatatlan, a
buszt lekéstem állandóan, mert indulás előtt mindig történt valami stb. stb.,
sorolhatnám tovább a repertoárt. Egy idő után már dolgozni sem tudtam. Mindent
fel kellett adnom és mindent el kellett adnom, mert ilyen indokokkal az embert
nem szokták munkaképtelenné nyilvánítani.
Aztán elfogyott minden - és már csak vártam, hogy
történik valami. De akkor már nem csak a külső dolgokban volt káosz, hanem
bennem is. A szellemi képességeim elkezdtek eltűnni belőlem. Képtelen voltam
elviselni a környezetemet, a házat, amiben laktam. Képtelen voltam felvenni a
ruháimat, iszonyodtam mindentől. Lassan a legegyszerűbb dolgok elvégzésére sem
voltam képes. Olyan érzések költöztek belém, amilyeneket soha nem éreztem:
féltékenység, irigység, gyűlölet. Teljesen ép volt az elmém, tökéletesen
tiszta fejjel végig tudtam gondolni, hogy rövidesen meg fogok bolondulni.
Segítséget nem akartam kérni senkitől, mert attól féltem, hogy bevisznek a
pszichiátriára és onnan már nem jövök ki normálisan. Abban biztos voltam, hogy
rajtam már ember nem segíthet.
Az életem egyik része azzal telt el, hogy
másokban bíztam, a másik része pedig azzal, hogy önmagamban. Most pedig nem
számíthattam másra, mert még csak meg sem értette volna más ezeket a
történéseket, megváltoztatni pedig végképp nem tudta volna. Magamban szintén
nem bízhattam, mert már nem is létezett az a valaki, aki addig voltam. Amiről
úgy gondoltam, hogy az életemnek értelmet adhat - hogy másokért áldozatot
hozok -, a legnyilvánvalóbban ismét kudarcba fulladt, mert az a barátom, aki
elment egy másik lánnyal, épp egy ilyen barát volt. Teljes volt a csőd.
Teljesen tehetetlen voltam. Csak ültem és vártam a csodára. Lassanként kezdtem
úgy gondolkodni, hogy ha én ezzel az értékrenddel, amivel rendelkezem, nem
vagyok életképes, akkor helyénvaló, hogy elpusztuljak, mert csak a levegőt
rontom. Közben valami mintha kínálta volna a különféle menekülési
lehetőségeket, tökéletesen ismerve a vágyaimat. De már nem akartam menekülni.
Az igazságot szerettem volna látni és élni. Akkor találkoztam Z-nével, akivel
együtt jártunk a tanfolyamra, s akinek családtagját X. Y. kezelte bioenergiával
- míg meg nem halt. Majdnem ez az asszony is ráment a «kezelésre»
Elmesélte,
hogy vele mik történtek. Története kísértetiesen hasonlított az enyémre. Sok
jelentéktelennek tűnő, addig érthetetlen apróság idéződött fel bennem, és
lassanként kezdett körvonalazódni a kép. Z-né mondta, hogy szerinte fekete
mágiába keveredtem, ami számomra nem jelentett semmit. De elmondta azt is, hogy
neki egy lelkész segített megszabadulni ettől az egész dologtól.
Ezzel
már tudtam mit kezdeni és felkerestem ezt a lelkészt. Azt mondta, hogy rajtam
csak Jézus Krisztus segíthet. Annak ellenére, hogy addig elleneztem mindenféle
vallásosságot, én akkor úgy döntöttem, hogy ezzel a Jézus Krisztussal
megismerkedem.
Nagyon
jól döntöttem. Akkor jött a lelkész kérdése, hogy «ki szeret engem
feltétlenül?»
Sorba
vettem mindazokat az embereket, akik egyáltalán valamelyest szeretnek.
Patakokban folytak a könnyeim és nem értettem, mire való az életem, ha még
ennyit sem értem el vele, hogy legalább valaki szeressen.
Aztán
elmondta, hogy a Biblia háromféle szeretetről beszél: szeretlek, mert szeretsz;
szeretlek, mert jó nekem; és beszélt a feltétlen isteni szeretetről. Akkor
jöttem rá, hogy amit addig embertől vártam, arra képtelenek vagyunk, és aki
egész életemben oltalmazott, védelmezett, a tenyerén hordott, fogta kezem és
vezetett, az Isten volt. Mégsem értettem, hogy aki feltétlenül szeret, mit akar
nekem mondani Jézus Krisztussal. Rengeteget gondolkodtam rajta és akkor leültem
és három napon át mindent leírtam, amit a keresztről olvastam, vagy tudtam,
gondolkodtam azon, mi történt ott a kereszten. És egyszer csak megértettem,
hogy az az áldozatvállalás, ami számomra olyan fontos volt és ami egy
határon túl már soha nem ment, azt ő teljesen végig tudta csinálni.
Mindent odaadott. Semmi kétségem nem maradt
afelől, hogy Isten volt. Nem ács és nem próféta.
Boldog voltam. Jézus Krisztus a kereszten
győzött, és benne én is győztem! Megtaláltam, akit egész életemben kerestem.
Nem vagyok bolond. Amit ő tett az a világ számára bolondság. A világ szerint
az a legnagyobb, aki mindent el tud venni a másiktól. Isten szerint az a
legnagyobb, aki mindent oda tud adni. Erre az Istenre a legnagyobb boldogság
rábízni az életünket...
Akkor még nem értettem, hogy hogyan illeszkedik a
képbe a fekete mágia. Hogyan tudta egy ember (X. Y. ) elérni azt, hogy
tökéletes pontossággal és alapossággal tönkremenjen az életemben minden. Akkor
találkoztam egy másik pappal, és ő mondta, hogy X. Y. által kaphattam egy démont.
Ekkor minden világossá vált. Az ördög volt
személyesen, aki el akart pusztítani. De az ördögöt Jézus legyőzte, és ő azt
mondta, hogy valljátok meg bűneiteket és keresztelkedjetek meg. Akkor elmondtam
Jézus Krisztusnak a bűneimet, és kértem, hogy szabadítson meg. A
bűnvallomásomat az ördög még hatalmas erőkkel próbálta megakadályozni, nagy
erőfeszítések árán azonban mégis sikerült. Utána olyan fáradt voltam, hogy
három napig nem tudtam felkelni az ágyból. Aztán már nem volt más hátra, mint a
hitvallás és a keresztség. Isten és az angyalok, a sátán és angyalai előtt és
az emberek előtt megvallottam Jézus Krisztust megváltómnak. Megkeresztelkedtem.
Arra számítottam, hogy az ördög a fejemre fogja borítani a házat, azért, hogy
ezt megakadályozhassa. Hiszen az utóbbi másfél-két évben, amit csak eltervezem,
azt folyamatosan nem sikerült végrehajtanom. Ez a nap volt az első, amikor
minden rendben sikerült, és úgy is folyt le, ahogyan elterveztem. Akkor már
«csak» a jó Isten csodálatos gondviselésében volt részem. Nekem az volt csupán
a dolgom, hogy csodálkozzak és örüljek az ő szeretetének: Attól a naptól fogva
a sátánnak nincs hatalma felettem.
Csodálatos változás állt be az életemben.
Megszűntek a bosszantások, az akadályok, a rossz érzések, a balesetek. Megszűnt
a nagy gyengeség és a fáradság. Újra tudtam kötni. Hosszú idő telt addig, amíg
megszoktam, hogy most már én is újra normális emberként élhetek... Azóta is
minden nap megtapasztalom az Úr Jézus jelenlétét az életemben. A vezetését, gondoskodását.
Persze maradtak sebek, amelyek gyógyulása lassúbb. Azonban csodálatos dolog
Jézus Krisztussal élni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy vele ismerkedjen
meg, és ne sajnáljon semmit elhagyni érte.
Amit Érte hagyunk el, azt a saját szabadságunkért
hagyjuk el.
A másik vallomást, amely újságban is megjelent,
rövidebben idézzük az „Új Hírnök” 1994. február 5-i száma alapján:
„Különös
levelet hozott a posta. A feladó, Kállai László egy korábbi cikkünkre
hivatkozik, ami egy házaspárról szólt. Handari Dezső és Czerva Mária annak
idején arról nyilatkozott, hogy kapcsolatba kerültek az ufókkal. Kállai úr azt
írja, ő is átélt hasonló dolgokat, s most már sikerült végleg megszabadulnia
az ismeretlen lények látogatásaitól. Kéri, juttassuk el címét a házaspárnak,
hátha tud nekik segíteni.
Kállai
úr később felkeresett bennünket és a következőket mesélte el.
-
Én is rendelkeztem azokkal a képességekkel, mint a hölgy. Volt bioenergiám,
kanalakat hajlítgattam, láttam az emberek auráját. Egyszer felkerestem
Jevtusenko orosz természetgyógyászt, s ő azt ajánlotta, tanuljak meg
gyógyítani. El is végeztem a tanfolyamot. Élveztem ennek a tudásnak a
birtoklását, ezért állandóan gyakoroltam, fejlesztettem képességeimet.
- Meggyógyított már valakit?
-
Igen. Ízületi fájdalmakat, vesefájást, szívpanaszokat, légzési problémákat. A
betegek nagy része tünetmentessé vált a kezelésem után. Csodálatosan éreztem
magam, büszke voltam a tudásomra. Egyik nap azonban különös dolog történt. A barátaimmal
beszélgettünk, amikor hirtelen teljesen máshol éreztem magam. Csodálatos volt a
táj, nagyon békés... Soha nem ismert szeretet sugárzott felém. Mindez
megismétlődött harmadnap, negyednap is... Furcsa volt a egész. Már csak azért
is, mert korábban ateista voltam, nem hittem Istenben.
Az egyik nap megint a «tájon» jártam. De már
furcsa, idegen, körvonalazatlan lények is voltak ott. Nem tudtam, kik azok.
Amikor «visszajöttem», elgondolkodtam. Vajon a tudás, amit birtokolok, valóban
jó lénytől (Istentől) származik? Hirtelen rádöbbentem, a gyógyításaim nem mindegyike
sikerült úgy, mint szeretném... S ekkor úgy döntöttem, hogy elhagyom a
képességeimet. Hatalmas lelki tusát jelentett ez a folyamat. S nemcsak lelki
tusát. Mindenféle démonok jelentek meg az életemben.
- Mit jelent ez?
- Nem akartak elengedni. Minden éjszaka jött
valaki. Az volt a szörnyű, hogy már korábban fölébredtem, s éreztem, kopogni
fognak. Eltelt pár perc, kopogtattak. Bejöttek ezek az alakok. S én minél
jobban elhatároztam, hogy meg akarok szabadulni a képességeimtől, annál többen
jöttek, s annál szörnyűbb volt az egész. Volt akinek vérzett a feje. Néhány nap
múlva erősödött a támadásuk.
(.
. . ) A négy éves gyerekem látta őket. Felébredt, s kérdezte tőlem, kik ezek a
bácsik a szobában. Ekkor már borzalmas idegállapotban voltam. Minden este
könyörögtem Istennek, vegye el a képességeimet. Aztán egyik este eljött az
utolsó démon, csak lángoló feje materializálódott: «Még nem engedlek el
végleg» - mondta, s eltűnt.
- Meg van még a képessége?
- Nincs. Eleinte a kezem még állandóan forró volt
a bioenergiától igyekeztem nem törődni vele. A tárgyakat nem akartam
elgörbíteni, igyekeztem nem látni a jövőbe - holott korábban erre is képes
voltam, s egyik nap éreztem, van valaki a szobában rajtam kívül. «Elveszem a
tudást, ha igazán akarod» - mondta a hang, s ezzel elfelejtettem mindent. Az
éjszakák nyugodtak lettek.
- Igen. De nem hiszem, hogy tudok neki segíteni.
Túlságosan ragaszkodik még a képességeihez.
- Vajon mi az, amin Ön keresztül ment az elmúlt
néhány hónapban?
-
Tudja, olvastam a Bibliában, hogy mielőtt Jézus újra eljönne, sok lesz a hamis
próféta, hamis Krisztus, aki gyógyítani akar. S lám, tele van a világ
természetgyógyászokkal. Ezek nagy részének azonban - valójában nem volna
szabad használnia képességét.
Azt hiszem, én is hamis próféta voltam. „
Majdnem
egészen hasonló történettel érkezett hozzám egy 17 éves leány. Évekkel azelőtt
rájött arra, hogy tud jósolni. Miközben a jóslás terén sikereit aratta, egy
indíttatásnak engedve kígyószobrot vásárolt, és azt kezdte otthon imádni.
Képességét természetgyógyászok is felfedezték.
Mielőtt tanítványukká vált volna, kezdett számára terhessé és gyanússá válni
ez az egész. Talán azért is, mert egyre rosszabb álmai és félelmei támadtak.
Mialatt lassanként megfogalmazódott, hogy abbahagyja a jóslást, fekete alakban
érkező éjszakai látogatói körülvették és megfenyegették. A legutolsó
alkalommal a fekete alakok között egy izzó szemű, vöröses megjelenésű vendég
közölte vele, „kinyírunk, ha elhagysz minket” .
A leány elfogadva Jézusban a szabadítót, végleg
szakított minden okkult tudással és kapcsolattal, elkezdett imádkozni és
istentiszteletre járni. A szabadító imák nyomán Krisztus kegyelme által
zaklatásai és félelmei megszűntek.
II.
János Pál pápa 1993-ban elküldte
tömören összefoglalt véleményét az amerikai püspököknek:
„Sokan közületek pásztorlevelekben foglalkoztatok
az álvallási jelenségek és a szekták okozta problémákkal, idesorolva a «New Age
Mozgalmat» is. Ezek az eszmék prédikációk, lelkigyakorlatok, különböző
rendezvények formájában is megjelennek, s így hatnak még a hithű katolikusokra
is, akik talán nincsenek tisztában avval, hogy ezek a tanok mennyire
összeférhetetlenek az egyház hitével. Ezek az álvallási mozgalmak különböző
vallási elemeket immanens módon ötvöznek össze, s így gyakorlatilag semmi közük
a kinyilatkoztatáshoz. Ehelyett a keleti lelkiségből s különböző pszichológiai
technikákból merített élmények és ismeretek segítségével próbálnak közeledni Istenhez.
Relativizálják a hitigazságokat, egy bizonytalan világnézet érdekében, amely
nem egyéb, mint vallási nyelvezetbe öltöztetett mítoszok és szimbólumok
rendszere. Igen gyakran panteisztikus nézeteket vallanak Istenről, ezek pedig
szöges ellentétben állnak a Szentírással és a keresztény hagyománnyal. A
tetteinkért Isten előtt vállalt személyes felelősséget a kozmosz iránti
kötelességérzettel próbálják helyettesíteni, ezáltal pedig eltorzítják a bűn
igazi jelentését, és elhomályosítják Krisztus megváltásának szükségességét.
E
szellemi zűrzavar közepette az egyház pásztorainak az Isten utáni valódi
szomjúságot, a vele való bensőséges, személyes kapcsolat igényét kell
fölkelteniük a rájuk bízottakban.” [52]
[1]
August Schmied: Keresztény ember és a reinkarnáció. In: Mérleg, 1992.4.sz.364.
[2]
Dr. Előd István Katolikus dogmatika, Bp. SzIT,1978.,143.
[3]
August Schmied i.m. 365.
[4]
August Schmied i.m. 359.
[5]
A reinkarnáció világa A MEKDSz kiadványa, h.n., é.n.
[6]
Dr. Kovács Gábor: Reinkarnáció-hit és a bibliai emberkép. In: Jeromos füzetek,
16.sz., 1994. 14.
[7]
Vö. Gál Ferenc: János evangéliuma. Bp.,SZIT, 1987.,68.
[8]
Hernádi Gyula: Lélekvándorlás. Bp., Proprint Kiadó, 1989. 88.
[9]
Kun István: Reiki II. Eger, Szerzői magánkiadás, 1994. 7.
[10]
Órigenész: Az isteni és emberi természetről I.k. Bp., Atlantisz, 1994. 77-139.
[11]
Denzinger-Schönmetzer i.m. 403.
[12]
Vanyó László: Az ókeresztény egyház irodalma Bp., SZIT, 1980. 256.
[13]
Vanyó László i.m. 272.
[14]
Nüsszai Szent Gergely: Az ember teremtéséről, in. Az isteni és az emberi
természetről I.k. i.m. 247-248.
[15]
Jankovich István: Reinkarnáció. Bp. Édesvíz Kft., 1994., 116.
[16]
Oscar Cullmann: Az Újszövetség krisztológiája. Bp. A Református Egyház Zsinati
Irodájának Sajtóosztálya, 1990. 32-36.
[17]
Oscar Cullmann i.m. 37.
[18]
Oscar Cullmann i.m. 137.
[19]
A Katolikus Egyház Katekizmusa i.m. 365-366. szakasz, 66. p.
[20]
Augustin Schmied i.m. 369.
[21]
Bisztyó József i.m. 10.
[22]
Müller Lajos i.m. 208.
[23]
Vö. Daneels Gottfrid bíboros i.m.
[24]
Robert B. Stone i.m. 122-123.
[25]
Daneels Gottfrid bíboros i.m.
[26]
Mochael Cole – Tony Highton – Jim Graham – David C. Lewis i.m. 46
[27]
Mochael Cole – Tony Highton – Jim Graham – David C. Lewis i.m. 45
[29]
A New Age vallás. In: A Lélek szava, 1991. 5. sz. 11.
[30]
Ralph Rath i.m. 299-300
[31]
Előd István i.m. 131.
[32]
Vanyó László: Az ókeresztény egyház… i.m. 243.
[33]
Vanyó László: Dogma történet, i.m. 118.
[34]
Bisztyó József: A halál neve a sátán. In.: Jel, 1989. 3.-4. sz., 10
[35]
Jusztinosz, Ap. I,XIV, 1-2. In: Második századi görög apologéták. Bp., SzIT,
1984. 73.
[36]
Euszebiosz HE, V. 16,6-8. In: Euszebiosz egyháztörténete. Bp., SzIT, 1983. 218.
[37]
Firmicus Maternus: A pogány vallások tévelygéséről. Bp , Helikon, 1984. 22.
[38]
Karl Rahner – Herbert Vorgrimler i.m. 473.
[39]
Dr. Vanyó László: Dogmatörténet, i.m. 163.)
[40]
Jankovich i.m. 124.)
[41]
Isten indiában él, Sathya Sai Szervezet kiadása, Bp., 1994. 129.
[42]
Gabriele Amorth: Una esorcista raconta. Roma, Ed. Dehoniane, 1990. 25.
[43]
Dr. Milan Ryzl: Telepátia és tisztánlátás. Bp., Édesvíz, 1992. 112
[44]
Sztrilich Ágnes: Ne higgyetek minden léleknek… In: Igen, 1990. 10. 12., 23.
[45]
Karl Rahner - Herbert Vorgrimler i.m. 499
[46]
Karl Rahner - Herbert Vorgrimler i.m. 497
[47]
Ralph Rath i.m. 19-20.
[48]
Joseph Ratzinger: Beszélgetés a hitről. Bp. Vigilia, 1990. 70-71.
[49]
Előd István i.m. 130.
[50]
Daneels Gottfrid bíboros i.m.
[51]
Giovanni pappini: Krisztus története. Bp., Atheneaeum, é.n. 4-5.
[52]
Idézi: Új Ember, 1993. júl. 4. 12.
|